Pici gyermeked van? Nem hamarkodod el az időt, ha mondókákat mondasz neki. Később már mozgással egybekötve lehet megtanulni néhányat. Áldásos tevékenység, hidd el.
Nagyon sokan szidják a videojátékokat arra panaszkodva, hogy gyermekük sok időt tölt a játékkal. Szülőként kell az időkorlátot és a korhatárt is betartatni.
Nagyon észnél kell lenni a szülőknek akkor, amikor külön folytatják az életüket. A gyerekeknek a lehető legkisebb veszteséggel kell ezt a nehéz időszakot átvészelni, és idő kell, hogy az újat megszokják. A szülőknek van ebben a legnagyobb szerepük.
Mindenki tudja, ha sokat ülünk egy helyben, ha görnyedünk, ha nehéz terhet cipelünk, azt a hátunk bánja. Fokozottan igaz ez a kisgyerekekre, akiknek teste, gerince még fejlődésben van. Kíváncsi voltam,
Magyarországon a 18-36 éves korosztály, vagyis az Y generáció több mint harmadának (36 százalék) van saját lakása, amelyhez a többség (63 százalék) szülői segítséggel jutott – írja az MTI a
Árt-e egy kevés bor a terhesség során a babának? Alkoholt ittam, mielőtt megtudtam, hogy állapotos vagyok, okozhat-e bármi problémát? Alkoholmentes sört lehet inni várandósan? Ezekre és a hasonló kérdésekre számos
Gyermekkorban inkább technikai jelentősége van a körömvágásnak, a körömápolásnak, amíg a felnőttek életében inkább esztétikai igény. Hogyan és mikor kell vágyni a gyerekek körmét?
Abban az euforikus hangulatú állapotban, amelyet a szülés jelent, nem gondolunk arra a képességre, amelyet már az újszülöttek tudnak. Anyanyelvük szerint sírnak.
Több szempontból is érdekes dolog a gyerekdivat, elsősorban az érdekes benne, hogy egyáltalán van. Hiszen a gyerekek gyorsan nőnek, pillanatok alatt kinövik a ruháikat, vagy rosszabb esetben egy-két felvétel után
Szeptemberben ugrásszerűen megnő a háziorvosok leterheltsége: a bölcsődei és óvodai megbetegedéseknek köszönhetően két hét alatt legalább a duplájára nő a forgalom a rendelőkben, hívta fel a figyelmet a Házi Gyermekorvosok
A fesztiválok jó programot ígérnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt, de a függetlenedő kamaszokra veszély leselkedhet. Érdemes néhány tanácsot megfogadniuk.
Hát itt van végre! Megvan minden ujjacskája, ép és egészséges, lehet hazavinni a kórházból. Na de hogyan fogom megvédeni? – merül fel a kérdés az újdonsült anyukában. Hiszen annyi veszély