Sajnos majdcsak mindenfelől azt lehet hallani, hogy elválnak a párok. Olyanokról derül ki, hogy külön akarják életüket tovább folytatni, akikről nem is gondoltuk volna. Hiába, más életébe nem láthatunk bele. Ez nem örömteli állapot senkinek sem, de a gyerekek különösen szenvedő alanyai a szülők döntésének. A picike gyerekek még nem képesek felfogni, hogy az új állapot miért alakult ki, de ahogy nőnek, úgy fejlődik értelmük is. Meglepően reálisan és értelmesen fogják fel az új állapotot, éppen ezért nem szabad nekik hazudni, hanem a koruknak megfelelő formában kell az igazságot eléjük szolgáltatni. Mélységes részletekbe sem kell belemenni, hiszen a bonyolult jogi dolgok nem érdeklik a gyerekeket és nem is értik. Viszont se kertelni, se hazudni nem szabad. Bármilyen rossz volt a házasság, az együttlét, felnőtt módjára kell kezelni azt. A gyerekek érdekében olykor félre kell tenni a sértődéseket, a fájdalmakat és meg kell arról egyezni, hogy milyen információt és hogyan osztanak meg velük. Célszerű egyszerűen és nagyszerűen, érthetően fogalmazni. A különköltözés, a válás vélt és/vagy valós sérelmeket szabadít fel a felekben, azonban sosem szabad hagyni, hogy eluralkodjon az az érzés, amelyet a másik iránt érez, még inkább nem szabad, hogy azzal a gyerekeket terheljék a szülők. Nagyon nehéz helyzet elé állítják akkor a gyerekeket, hiszen legtöbbször mindkét szülőért rajonganak, ők nem akarták a válást, és nem akarnak senki mellett, senki ellen dönti. Az értelmes, válásban lévő vagy már elvált szülők nem feketítik be a másik szülőt. Ebben a feszült hangulatban, a kialakult állapotért nem egyszer a gyermek érzi magát hibásnak. Nem szabad hagyni, tudatosítani kell benne, hogy ő nem tett semmit a kialakult helyzetért. Ami a felnőttnek egyértelmű, hiszen benne vannak, megélik, az a gyermek számára nem az, ezért el kell magyarázni, hogy nem hibás a szülők elválásáért.

Nem csak mondogatni, hanem éreztetni is szükséges a gyermekkel, bármelyik szülővel marad, és bármikor találkoznak, mindenki ugyanúgy szereti, mint azelőtt. A jó szülő-gyermek kapcsolat alapvető része kell, hogy legyen a sok érintés, az ölelkezés, simogatás. Eztán ennek még nagyobb szerepe lesz. A sok beszélgetés során meg kell hallgatni a gyermeket úgy, hogy nem szakítja a szülő félbe. Érzelmei labilisabbak lehetnek ugyanúgy, mint a szülőké is.

Amikor a másik fél elviszi a gyermeket akár napokra is, hogy együtt lehessenek, mosolyogva, örömmel kell útjára engedni. Azt kell éreznie, hogy minden rendben van, és soha nem szabad olyan helyzetbe hoznia egyik szülőnek sem gyermekét, hogy választania kelljen közülük.

Válás után sincs a gyermeknek igazán másra szüksége, mint a figyelemre, a törődésre és a szeretetre. Most már két helyről.