Amikor még a köszönés a felnőttek számára is gondot okoz, miért gondoljuk, hogy a gyerekeknek egyértelmű? A szülők felelőssége ebben is jelentős szerepet kap.
Drága társasjáték helyett olcsó konyhai alapanyagokból is készíthetünk izgalmas kalózos játékot a gyerekeknek. Még jobb, ha az ismerősök gyerekei is átjönnek.
Mindenki számára létszükséglet a pihentető alvás, ám néhány szokás beidegződése agyonvágja azt, hogy a gyermekek álma nyugodt legyen. Ha a gyermek álma nem nyugodt, a szülőké sem.
A KEDD Animációs Stúdió újra jelentkezik az Országos Rajzfilmünneppel. Idén negyedszerre rendezik meg országszerte az elsősorban gyerekes családoknak szóló programsorozatot, melyben lesznek magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs művek egyaránt.
Az egyik legnagyobb kihívás anyaként az, hogy lerakjuk esténként a gyerekeinket aludni. Legalábbis a piciket, akik még alig nőttek ki a földből, mégis határozott véleményük van arról, hogy este mikor
Játszótéri körökben vérre menő viták zajlanak arról, hogy kell-e, lehet-e, szabad-e bölcsődébe adni a gyermeket. Egyfelől: munkám során anyukától hallom a bölcsődei elhelyezés mellett szóló érvként, hogy a gyermek iszonyatosan
A gyerek és a pénz dolog központi probléma minden egyes családban, és ha ez önöknél nincs így, akkor vagy a szőnyeg alá söpri a problémát, vagy már most olyan jól
A reggeli kihagyhatatlan étkezésünk. Csakhogy a gyerekeket erre rá is kell venni. A minta mi magunk vagyunk felnőttek.
A kis diktátorok mintha uralkodni szeretnének minden és mindenki felett. Korukból adódóan ezt még nem tehetik meg, de ha a szülők kordában tudják tartani, ki tudja, hogy milyen jövő vár rájuk?!
A gyermekvárás időszakában különösen fontos, hogy odafigyeljünk táplálkozásunkra, hogy megfelelő mennyiségben juttassunk szervezetünkbe vitaminokat, ásványi anyagokat. Nagyon lényeges, hogy nem kell „kettő helyett” ennünk, törekedjünk a minőségre, ne a mennyiségre!
A szexuális felvilágosítást a mai világban jobb minél előbb elkezdeni. De fontos az is, hogy mit mondunk el a gyereknek. Ha már idősebb és a szex után érdeklődik, ezek a
Valamiért évtizedek óta az a hiedelem honol a közvéleményben, miszerint a bársonytalpú halálos veszélyt jelent a babára, holott ez nem igaz. Még a rosszul megmosott saláta is nagyobb fenyegetés, az