Egy sikeres videópályázattal ingyen juthatnak magas fizetést ígérő képzettséghez az érdeklődők a Reaktorlabs Talent programjának segítségével.
Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot a törvény szerint, ettől csak néhány esetben lehet eltérni. Utóbbiakat nem árt tudni, ha a fennmaradó napokat nem elveszíteni, hanem
Tetszik, vagy sem, ahhoz, hogy életminőségünket fent tudjuk tartani, dolgoznunk kell. És már akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha van munkánk. Sokan pedig túlórát vállalnak az előbbre jutás érdekében.
Tapasztalat és megfelelő ismeret híján az általános iskolából diákok útjait még leginkább a szülők egyengetik, azonban figyelembe kell venni több fontos szempontot is a középiskola kiválasztásakor.
Kiderült melyik az a készség, amit a leginkább értékelnek és a keresnek leendő munkavállalóikban a cégek. Kicsit klisészagú, de úgy tűnik, ez kell a főnöknek.
Majdnem minden szakterületre elért a munkaerőhiány a profession.hu felmérése szerint, az állásközvetítő portálon 2017 harmadik negyedévében meghirdetett 35 ezer állás új rekordot jelent.
Gondoljunk csak vissza iskolás korunkra. Ti hogy emlékeztek az osztályfőnökeitekre? Ugye, hogy milyen meghatározó szerepük van?
Sok pénz, sok szabadidővel és minél kevesebb befektetett munkával. Ez lenne az álommunka, de vajon mindenki számára ugyanazt jelenti?
Minél kisebb és minél inkább hazai tulajdonú egy cég, annál kisebb eséllyel alkalmaz családbarát munkahelyi megoldásokat - derült ki egy felmérésből. A munkaidőt sokan igazítják az iskolai rendhez, de pénzt
Nemi alapú diszkrimináció nem, motiváló munkakörnyezet, jó fizetés és változatos ösztönzők azonban várják a nőket is az ICT, azaz az infokommunikációs szektorban.
Mi várható jövőre a munkáltatói juttatások terén? Változik-e bármi, és ha igen, ki veheti ezt igénybe? A legfontosabb tudnivalók a jövő évi cafeteriáról.
Az előrelépés kapcsán az anyagi gyarapodás jut leginkább eszünkbe, azonban a magánéletünkben történő változásokat jóval fontosabb előrelépésnek éljük meg. A magyar lakosság ugyanakkor többségében konzervatív a lehetőségei megragadása kapcsán, akár