Jump to content

Gyorsan használd a Szép-kártyádat!

2014. 05. 30. 12:48

Aki pénteken utazik el egy hétvégi kikapcsolódásra, s Szép-kártyával akar fizetni, nehogy a vasárnapi távozáskor, hanem legkésőbb szombat éjfélig egyenlítse ki a szállás árát, ellenkező esetben ugyanis elveszhet az azon lévő pénz.

Azért kell sietni annak, akinek a Széchenyi Pihenőkártyájára – közismertebb nevén: Szép-kártyájára –a munkáltatója 2012-ben feltöltött összegeket, mert a törvény szerint az azokon május 31-én éjfélt követően maradt pénzeket a plasztikokat kibocsátó bankok visszautalják a munkáltatók számláira. Vasárnaptól, tehát június elsején már csak a 2013-ban és az idén felhalmozott keret költhető.

Szép-kártyával a hotelszámla mellett például a fürdőszolgáltatások ellenértékét lehet kiegyenlíteni, akár az egész család számára, az alacsonyabb összegek pedig növény- vagy állatkerti belépőkre, esetleg sétahajókázásra is fordíthatók.

Május elején a 2012-es feltöltésekből még 2,7 milliárd forintnyi elköltetlen juttatás szunnyadt a három pénzintézet – az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank – által kibocsátott kártyákon, a Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái alapján. Az OTP effajta műanyaglapocskáira 2012-ben tett 53 milliárd forint mintegy 97 százalékát költötték el a kártyabirtokosok. Az MKB kártyáira 2012-ben 10,3 milliárd forintot utaltak át a munkáltatók, ebből a május elsejei hosszú hétvége után 391 millió nem volt még elköltve, a feltöltött összeg 3,8 százaléka. A K&H plasztikjain a május végén lejáró egyenleg 280 millió forint volt.

(Fotó: coinreport.net)