Jump to content

Majomharapást szőrével

2014. 06. 02. 12:08

A nyaralókra idehaza a csúszós medencék, külföldön az egzotikus állatok jelenthetnek veszélyt. Elővigyázatosságból mindenképpen érdemes utas- és balesetbiztosítást kötni, ám vigyázat: biztosítónként változó, mi számít káreseménynek.

Baleseti szempontból kifejezetten veszélyes időszak a nyár. Magyarországon a legtöbben kéz- és lábtörést szenvedtek az utóbbi évek ezen időszakában – legalábbis ezek miatt kértek kártérítést a leggyakrabban a K&H Biztosító ügyfelei. Végtagtörésekre általában a medencébe való be- és kiszállásnál kerül sor, amikor a hűsölni vágyók elcsúsznak a vizes csempéken. A legfurcsább – egyben leghorrorisztikusabb – esetben egy csapatépítő tréningen résztvevő vendég a tiltó tábla ellenére beugrott a leengedett medencébe, ami szerencsére nem volt túl mély, ám így is gerincnyúlvány-repedést szenvedett.

„Az elcsúszásokból eredő sérülésekre, megfelelő feltételek esetén fizet a lakásbiztosításokhoz tartozó balesetbiztosítás, ami ráadásul az egész világra kiterjed. Érdemes azonban arra figyelni, hogy ez egy előre meghatározott összeg, ami nem feltétlenül elegendő a ténylegesen felmerülő minden költségre” – figyelmeztet Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. Az itthoni utazások alatt történő baleseteknél jól jöhet a kórházi tartózkodás vagy a munkaképtelenség idejére kapott biztosítási összeg.

Különösen a távoli, egzotikus országokba utazóknak pedig utas- és balesetbiztosítás nélkül szinte nem is érdemes elindulniuk, hiszen számos veszélyforrás leselkedhet rájuk, s akár még egy egyszerű bokaficam kezelése is sokba kerülhet. Ráadásul egy utasbiztosítás akkor is segítséget nyújt, ha olyan országba utazunk, amelyre az Európai Egészségbiztosítási Kártya területi hatálya nem terjed ki, és a poggyászkárokat, felelősségi károkat, a beteglátogatás költségeit is térítheti.

Az állatokkal különösen vigyázni kell, hiszen számos példa van arra, hogy egy-egy békésnek hitt vad külföldön megtámadta a biztosítottakat. Kanadában például egy apartman körül futkározó mókus harapott meg egy férfit, Balin pedig a szabadon tartott majmok egyike egy hölgyet. De akadt olyan ügyfél is, akin valószínűleg a nem szakszerűen végzett masszázs okozott fizikai sérülést Dél-Kelet Ázsiában.

Érdemes azonban körültekintően megválasztani, hol kötünk biztosítást, hiszen biztosítónként eltérő, mely incidenst tekintik káreseménynek, s térítenek az után. Így különösen a külföldre tartóknak kell jó előre alaposan átgondolniuk, milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk, s ezek alapján választani maguknak utas- és balesetbiztosítást.

(Fotó: www.wmsp.co.uk)