Jump to content

Kertész leszek, gyereket nevelek

2014. 05. 12. 15:14

Család mellett sem kell feladni az álmainkat! Csordás Judit hat évig otthon volt két gyermekével, és ekkor érett meg benne a gondolat, hogy feladja az alkalmazotti státusszal járó kötöttségeket, és a jóval nagyobb kihívást jelentő, ugyanakkor rugalmasabb és kreatívabb vállalkozói létet válassza.

 

Judit így emlékszik vissza erre: “Korábban 14 évig repülőjegy értékesítéssel foglalkoztam, első gyermekem megszületése után szereztem kertészmérnöki diplomát. Amikor a második gyermekem egyéves lett, elkezdtem különböző online tanfolyamokon honlap szerkesztést, online marketinget tanulni. A 2012-es év elején elindítottam saját honlapomat, az Emberpalánta.hu-t. Másfél év után, 2013 nyarán, a Gyerevissza program befejeztével indult el az erre épülő vállalkozásunk férjemmel közösen. Fő profilunk egy webáruház, melyben a kertészkedéshez szükséges gyerekszerszámokat, kerti kiegészítőket, dekorációs termékeket, kerti műanyag játékokat, vetőmagokat, Csináld Magad! csomagokat értékesítünk.”

Juditot a családja teljes mértékben támogatja, sőt még a gyerekek is nagyon szívesen kiveszik a részüket, például segítenek a csomagolásban. „Kétgyermekes anyukaként megtanultam jól szervezni a dolgokat, egyszerre több témára is tudok fókuszálni és tudom rangsorolni az egyes teendőket.”

Ugyanakkor természetesen Juditnak sem könnyű a teljesen új helyzet, a vállalkozói lét elfogadása és megértése: „El kell hinnem, hogy képes vagyok arra, hogy mindent megoldjak és helyesen döntsek, még ha ez nehéz is. Nem könnyű egyformán elfogadni a mélypontokat és a sikereket. Lépést kell tartani az éppen aktuális marketing trendekkel, tesztelni kell mindent. De motivál a jó ügy, amit képviselünk és ami mellett kiállunk. Rengeteg erőt adnak az olvasók, vásárlók hozzászólásai, pozitív visszajelzései, melyek honlapunkra, Facebook oldalunkra érkeznek. Ezek mindig megerősítenek abban, még ha éppen nehézségeket élünk is meg, hogy jó úton haladunk és hasznosat csinálunk.”

A vállalkozás beindításában Juditot a Gyerevissza program támogatta, mely azzal a céllal jött létre, hogy segítse az anyukákat visszatérni a munka világába. Az Európai Uniós támogatással megvalósult 2 éves projektben három szervezet, a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Tudatos Életért Egyesület működött együtt.

Judit így emlékszik vissza erre: „Nekem nagyon sokat segített a Gyerevissza program és a SEED Alapítvány. Az üzleti, pénzügyi, adóügyi szaktanácsoknak, a gyakorlatias képzési programnak és a folyamatos pozitív megerősítésnek köszönhető, hogy el tudtunk indulni. Az pedig hogy hol leszünk egy év múlva, az csak a kitartás függvénye.”