Jump to content

Pizsamaparti a főnöknél

2014. 04. 12. 15:50

El tudja képzelni, hogy a főnökénél tölti a kollégáival együtt az éjszakát, majd másnap reggel közösen reggelit készítenek? Vagy együtt kávézgatnak pizsamában, kedélyesen csevegve?

Az emberek rendszerint igyekeznek elkerülni a fent említett intimebb jeleneteket a főnökeikkel, vagy a beosztottjaikkal. Másképp gondolja ezt azonban John Mackey, a Whole Foods Market vezérigazgatója, aki szerint csak úgy lehet kialakítani egy kölcsönös bizalmon alapuló viszonyt a kollegákkal, ha maguk mögött hagyják az irodai környezet rigorózus világát.

-Tudom, hogy furcsán hangzik, de az az élmény, amikor közös fedél alatt alszunk, majd együtt készítünk reggelit, az nagyon jól összekovácsolja az embereket. –állítja. –Ezáltal a munkatársak nem választják el hermetikusan egymástól a munkájukat és a magánéletüket, aminek köszönhetően sokkal mélyebb szinten tudnak egymással együtt dolgozni.

Mackey megközelítése az érzelmileg is bevonódó vezetésre és az olyan munkakörnyezetre teszi a hangsúlyt, ahol az emberek ki tudják bontakoztatni tehetségüket.

Minderre pedig óriási szükség van. A Gallup felmérése szerint Amerikában a dolgozók mintegy 70%-a vagy kifejezetten utálja a munkáját, vagy tökéletesen hidegen hagyja a meló, amit egész nap csinál.

Mackey ezen akar változtatni, amióta csak megalapította bioélelmiszerekkel foglalkozó üzletét még 1980-ban. Bár az akkor még csak 19 alkalmazottal rendelkező cég ma már 80000 embernek nyújt megélhetést, és üzleteik azóta megtalálhatók nem csak Amerikában, de Kanaadában és az Egyesült Királyságban is, fő célja a mai napig változatlan: azt akarja elérni, hogy az alkalmazottai megbecsülve érezzék magukat, és ne a hóvégi fizetésük legyen az egyetlen motivációjuk.

-Ha jó munkakultúrát és sikeres céget akarsz létrehozni, akkor fontos, hogy a beosztottjaid érezzék, számítanak, és amit csinálnak, annak van értelme. –üzeni mindenkinek Mackey.

Ennek érdekében minden üzletben nyolcas csoportokra vannak osztva az alkalmazottak. Amikor új munkaerő érkezik egy-egy csapatba, arról két hónap próbaidő után titkosan szavaznak a tagok. Csak akkor maradhat hosszabb távon, ha a társainak legalább kétharmada ebbe beleegyezett.

A módszer pedig nagyon hatékony, amit nem csak a Whole Foods egyre növekvő bevétele is igazol, hanem a tény, hogy az elmúlt 17 év során zsinórban belekerült a Fortune magazin „100 legjobb munkahely” kategóriájába.

Hozzájárul a kellemes munkakörülményekhez a cég decentralizált struktúrája is: az egyes üzleteknek van beleszólása a költségvetésbe, és a beosztottaknak is van döntéshozatali szabadsága, illetve mindenki kreatív ötlete értő és hallgató fülekre talál a cégvezetésen belül.

Mackey a fizetéseket illetően is egyenlőségre törekszik, az azonos szinten dolgozók ugyanakkora összeget kapnak.

Az pedig valószínűleg már csak hab a tortán, hogy minden megbeszélés értékeléssel zárul, amelyek során megköszönik az egyes résztvevőknek értékes hozzájárulásukat a cég sikereihez.

-Olyan körülményeket kell megteremteni a munkahelyeken belül, ahol minden egyes ember érzi, hogy elismerik a fáradozásait. –üzeni nagyon bölcsen John Mackey.

(Forrás: BBC, kép: thecenterforfamilies.com)