Jump to content

A téli autó felszereltsége

2015. 11. 13. 16:00

Egy család járműve általában nagy értéket képvisel. Azon túl, hogy biztonságosan kívánunk eljutni egyik helyről a másikra, még az is fontos szempont, hogy az autó minél tovább jó állapotban fenntartható maradjon. Minden szezonban van tennivaló az autó körül.

Az őszi, de még inkább a téli időszak bizonyos felkészültséget igényel, amellyel biztonságossá és állagóvóvá lehet tenni az olykor fő közlekedési eszközünket.
Nagyon enyhe őszi napokat élünk, ám váratlanul beköszönthet a tél. Ezért is érdemes időben, a hideg beállta előtt felkészíteni a személygépkocsit a minél gördülékenyebb indulásra hideg napokon.

Az első és leginkább eszünkbe jutó tevékenység, amelyet feltétlenül szükséges megvalósítani az autó téliesítése során, hogy a téli gumiabroncsra cseréljük a nyárit. A legbiztonságosabb az, ha mind a négy kerékre téli gumi kerül. Ha a hőmérséklet tartósan plusz 7 fok alatti, már indokolt a téli abroncs felszereltetése. Hazánkban a téli gumiabroncsok használata nem kötelező, de ajánlott. A családi kasszát igencsak megcsappantja a téli gumik beszerzése, de az emberélethez képeset mit sem jelent ez az összeg.

Az ablakmosó folyadékot is érdemes lecserélni fagyállóra még a hideg beállta előtt. Károsodáshoz vezethet, ha a folyadék nem fagyálló, de még nagyobb kárt tud okozni az autóban, ha a hűtőfolyadék nem az. Ezért a szintjének és fagyáspontjának megállapítása, ellenőrzése szükséges, valamint fontos, hogy a fagyálló hűtőfolyadék dermedéspontja 25-30 fokos legyen.

Nagyobb megterhelés vár az ablaklapátokra is az őszi, téli szezonban, ezért azokat is ellenőrizni szükséges. Az a lapát, amelyik csíkosra törli az ablakot, vagy töredezett, szakadt, cserélni kell.

A fagy, a hideg káros hatással lehet az gépjármű akkumulátorára. Ezért még a hideg beállta előtt ellenőrizni kell azt. A hideg miatt nagyobb igénybevételnek van kitéve a telep, a dermedt, hideg motor indítása nagy megterhelést jelent. Ha ez nem lenne elég, még a fokozott lámpahasználat, a fűtés, a páramentesítés is nagy terhet ró az akkumulátorra. Ezért is van nagy szerepe annak, hogy a hidegben is képes legyen funkcionálni.

A rövidebb nappalok miatt többször kényszerülünk sötétében utazni, ezért ellenőrizni kell a fényszórók állapotát, beállítását. Egy ilyen átvizsgálás során az is kiderülhet, hogy egyik, másik fényszóró nem is működik. Fontos a megfelelő beállítás, valamint a fényszórókat nedves időben nem árt gyakrabban megtisztítani, mert a felcsapódó sár gyengíti a fény erejét.

A havas, hókásás utakat sóval szokták leszórni, hogy csúszásmentesítsék. Ez azonban nem túl jó sem az abroncsoknak, sem a karosszériának. Téli időben érdemes ezért gyakrabban lemosni az autót, de a zárakba ne kerüljön víz, mert belefagyhat.
Ne felejts el beszerezni és az autódban elhelyezni jégkaparót, jégoldó folyadékot, vontatókötelet, hóláncot, kis seprűt és lapátot.

(Kép forrása: carcareaide.com)