Jump to content

Ne hagyd, hogy átverjenek!

2017. 05. 01. 18:00

A hazug embert hamarabb utólérik, mint a sánta kutyát” tartja a mondás. A hazugságokat te is könnyedén kiszűrheted, hogyha odafigyelsz az apró jelekre. Ugyanis, ha valaki hazudik hiába próbálja leplezni, a tudatalatti és az ebből fakadó akaratlan mozdulatok, gesztusok és mimikák könnyen lebuktatják.

Figyelj a jelekre!

Az első gyakori jele a hazugságnak, ha a másik fél tudatosan kerüli a szemkontaktust. Azok akik nem rutinosak a füllentések terén, zavarukban gyakran elfordulnak, illetve kerülik a kínos szemkontaktust. Azok, akik valamilyen okból kifolyólag gyakrabban hazudnak már kifejlesztettek egy jól bevált nézési technikát, mely során meredten bámulnak, ezzel próbálván leplezni,hogy nem mondanak igazat. Ha a másik beszél hozzánk, de gyakran a szája elé teszi a kezét, esetleg minden ok nélkül babrálja a száját, minden bizonnyal éppen hazudik. Ugyanis a tudatalatti arra utasítja, hogy fojtsa el a hazug szavakat.

A másik ilyen jele annak, ha valaki füllent, ha beszélgetés közben gyakran birizgálja, a nyakát vagy éppen a ruha gallérját igazgatja. Hazugság hatására ugyanis az adrenalin és a vérnyomás megemelkedik szervezetünkben és ennek hatására égő, viszkető érzést érezhetünk. Másoknál a nyak és a mellkas körüli pirosság is kísérheti ezt az állapotot.

Gesztus, mimika, a jelek, amik elárulnak mindenkit...

Vannak akik hazudozás közben az orrukat piszkálják, ugyanis amikor hazudunk felszabadul testünkben egy katekolamin nevű anyag, ami megduzzasztja az orr nyálkahártyáját. Így olyan érzésünk van, mintha orrunk folyna vagy épp viszketne. A másik ilyen árulkodó jel a szem dörzsölgetése, ezzel leplezzük a kellemtelne érzést, hogy bele kell nézni annak a szemébe, akinek hazudunk.

A beszéd közbeni krákogó, köhögő hang is a hazugság jele lehet, ugyanis tudat alatt nehézkes kimondani a hazug szavakat, így zavarunkban és attól tartva, hogy belezavarodunk mondandónkban köszörülhetjük a torkunkat, vagy köhécselhetünk. A legtöbb ember hazugság közben igyekszik pókerarcot vágni, nehogy gesztusai és mimikái elárulják valós érzéseit, gondolatait. A hazug ember arcizmai nem rándulnak, ha pedig mégsem sikerülne a pókerarcot megtartani, leginkább a szájtartásból és a száj mozgatásából, esetleges harapásából könnyen kiderülhet, hogy nem mondtunk igazat.

A szemkontaktus kerülésének a másik módja, ha a másik egyszerűen elfordul előlünk.Elég, ha csak a fejét egy kicsit elfordítja, de lehet, hogy egész testével megpróbál elfordulni, ezzel ugyanis azt az érzetet kelti, hogy takarásba kerül, így pedig sikerül elkerülnie, hogy kiderüljön a hazugság.

Néhány ember, hazugság közben igyekszik elrejteni a tudatalatti kínos gesztusokat ,éppen ezért zsebre tett kézzel áll. Ettől még az arcjáték és a hanglejtés könnyen elárulhatja.

Végül,de nem utolsó sorban a legjobb védekezés a támadás, ugyanis ha valakit hazugságon érünk, és nem hajlandó beismerni, könnyen visszatámadhat, afféle védekező mechanizmusként.

(Forrás: marmalade.hu l Kép: pixabay.com)