Jump to content

Ördög Nóri tündérré vált – a kulisszatitkok

2016. 04. 11. 13:55

Valóra válthatta gyermekkori álmát Ördög Nóri, a SPAR háziasszonya: egy napon keresztül tündérként repkedett egy forgatáson. Azt azonban nem gondolta, hogy komoly kiképzésen kell részt vennie emiatt. (X)

Mint a legtöbb lány, Ördög Nóri gyerekként gyakran ábrándozott arról, hogy egyszer ő is tündér lesz és csodákat fog tenni. Ám ahogy felcseperedett, rádöbbent, hogy ennek megvalósulására elég kevés esély van. Nemrég azonban az álomból mégis valóság lett, ugyanis egy egész napon át repkedhetett a levegőben egy forgatás kedvéért, ugyanis a Szülinaptündér szerepét játszotta.

\"\"

Nóri a SPAR háziasszonyaként már sok szerepben kipróbálhatta magát, de úgy érzi: a Szülinaptündér a csúcs. Melyik kislány nem szeretett volna hatalmas tüll tütüben repkedni? Vagy varázspálcával csodát tenni? Pár hete megcsörrent a telefon, és a SPAR kreatív csapata azzal az ötlettel állt elő, hogy Szülinaptündér lehet néhány kisfilm erejéig, mivel az áruházlánc a 25. születésnapját „varázslatos árakkal” szeretné megünnepelni. Nóri természetesen azonnal igent mondott!

Bár a könnyed szárnyalás remekül fest a kisfilmeken, Nórinak rengeteg munkájába került, hogy a nehéz mozgásból légies piruetteket varázsoljon.

\"\"

A csinos műsorvezető egyáltalán nem gondolt bele, miként fog zajlani a forgatás, de amikor jelezték neki, hogy a felvétel előtt néhány nappal kaszkadőrrel kell gyakorolnia, akkor elkerekedett a szeme. A próbákon pedig rá kellett jönnie, hogy egyáltalán nem könnyű a „tündérek” dolga. Nóri magára húzott egy beülőt, trambulinra állt, és hevederek segítségével mozgatták, mint egy marionett babát – így kellett beletanulnia a Szülinaptündér szerepébe. A forgatáson mindezek tetejébe még gondosan előkészített frizurával, sminkkel, csodás ruhában kellett mozognia. Nóri ekkor szembesült azzal, hogy egyáltalán nem olyan könnyű lebegni, mint ahogyan az a filmben látszik. Ráadásul a repkedés mögött sok ember precíz és összehangolt munkája áll. A kezdeti nehézségek után azonban gyorsan belerázódott a Szülinaptündér szerepébe, és mindvégig élvezte a forgatást.

Aki kíváncsi a forgatás kulisszatitkaira, ide kattintva megtekintheti:

https://www.youtube.com/watch?v=P8v6DoR2Wik

 

A SPAR kampányfilmje pedig az alábbi linkeken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=VlZBjoprEQY