Jump to content

7 éve cirkál az óceánon a 86 éves néni

2015. 01. 24. 11:09

Egy idős özvegyasszonynak igazán különleges nyugdíjas évek jutottak, az elmúlt hét évet ugyanis férje jóvoltából egy luxushajón töltötte. Állítása szerint nincs a világon olyan város, amelynek kikötője van és ő még nem járt volna ott.

Lee Wachtstetter-t a cirkálón mindenki csak Mama Lee-ként emlegeti, de nem is lehet csodálkozni ezen a benfentes megszólításon, hiszen az idős hölgy tulajdonképpen igazi otthonának tekinti a hatalmas vízi járművet. Évente 164 ezer dollárt, azaz 45 millió forintot költ a különlegesen hosszú utazásra, mely akkor kezdődött, amikor szeretett férje elhunyt.

-Egy nappal azelőtt, hogy a férjem elhunyt rákban 1997-ben, azt mondta nekem: ’Sohase hagyd abba a hajózást!’ Úgyhogy itt vagyok, és élem a stresszmentes, tündérmesébe illő életemet. –mesélte a korábban növérkeként dolgozó hölgy a sajtónak.

-A férjem ismertette meg velem a hajózást. Mason bankár és ingatlanbecslő volt, és ő szerettette meg velem a cirkálókat.

Közös életük ötven éve alatt a házaspár összesen 89 utazáson vett részt, az idős hölgy pedig megözvegyülése óta még száz másik útra ment el. Olyan sok országot látott már, hogy a századik után abbahagyta a számolást.

Az egyetlen dolog, ami hiányzik neki a szárazföldről, az a családja, de a laptopja segítségével folyamatos kapcsolatban áll három fiával és hét unokájával. Nem Lee mama az egyetlen állandó lakosa a cirkálónak.

Rajta kívül három másik hölgy is itt tengeti mindennnapjait, bár egyikük sem olyan régóta, mint Lee.

(Yahoo, kép: paradizo.com)