Jump to content

Dronestagram verseny a magasból

2017. 08. 11. 19:00

Ma már az is tudja, hogy létezik drón, aki még sosem látott és használt ilyen berendezést. Egyes drónok csak szobában, zárt térben reptethetők, míg a komolyabb technikával már a szabadban is lehet szárnyalni.

A drón lényegében pilóta nélküli légi járművet jelent. Nincs mindegyik felszerelve kamerával, de amelyet mostanában egyre többen használnak, éppen azért olyan közkedvelt, mert madártávlati képeket lehet a drón által kapni.

Eredetileg a katonaság alkalmazta ezeket a berendezéseket, és emiatt nem is a legjobban álltak hozzá a berendezéshez, mégis mára nagyon kedveltté vált méghozzá azért, mert a fotózás terén kiválóan alkalmazható és nagyszerű felvételek készíthetők. Az embert mindig vonzotta a repülés és az is, hogy a madarak szemszögéből tekinthessünk le környezetünkre. Eddig is készíthettünk már olyan fotókat, mint amit a madarak láthatnak felülről, de a drónozással megnyíltak a lehetőségek sokak számára.

Sorra készültek a jobbnál jobb felvételek, amelyek felkerültek az internetre is. Ha pedig már ennyire elterjedtté vált a drónos fotózás, akkor létrehozták a Dronestagramot, amely a drónozást és az Instagramot hivatott összekötni. A drónok technológiájának köszönhetően készült képeket erre az oldalra bárki feltöltheti, miután regisztrált a felületen. Ezután már csak a saját képeit kell feltölteni. Sokan mutatják meg, hogy milyen képeket készítettek, így csak idő kérdése volt, hogy mikor versenyeztetik meg a fotókat.

Ez az év sem maradhatott verseny nélkül, így a Dronestagram idén is meghirdette azt a nemzetközi fotóversenyét, amely tavaly is nagyon sikeres volt és csodálatos fotókkal kápráztatták el az érdeklődőket. A nemzetközi verseny 2017-ben készült fényképei ugyancsak lenyűgözőek, pedig amatőrök is nevezhettek a versenybe, és persze a profik is megmutathatták alkotásaikat. A világ minden tájáról várták és fogadták a képeket a zsűritagok, így sok fotó érkezett a természet, városok és emberek kategóriába sorolva.

A verseny megrendezése után derült csak ki, hogy milyen sokan látnak lehetőséget a drónos fotózásban, így már tavaly is rengeteg és nagyszerű képpel neveztek a versenybe amatőrök és profik, de az idei verseny is kemény volt. Nemcsak a végeredmény, a fotók varázsolták el a zsűritagokat, de a fotósok kreativitása is.

Ízelítő a tavalyi nyertes képekből: 
Az utazás kategória harmadik helyezettje:

A természet kategória második helyezettje:

Az idei győztes képek következzenek:
Természet kategória első helyezett:

Emberek kategória első helyezett:

Városok kategória első helyezett:

Amenyiben úgy érzed, hogy nem láttál eleget a fotókból, látogass el a Dronstagram oldalára és csodálkozz rá, hogy milyen gyönyörű világ vesz minket körül.

 

(Forrás: marmalade.hu | dronestagr.am/képek)