Jump to content

Miért csíkosak a zebrák?

2014. 04. 22. 07:56

Elgondolkodott már valaha azon, hogy vajon mi célt szolgálhatnak a zebrák csíkjai? Egy új kutatás szerint most megoldódni látszik a rejtély.

A legfrissebb teória szerint a zebrák csíkjai a légycsípés elleni harcban hasznosak, ezáltal segítenek elkerülni az azzal járó fertőzésveszélyt.

Legutóbb azt feltételezték, hogy a csíkok álcázásban lehetnek hasznosak, de mivel a csíkok nem elrejtik, hanem inkább feltűnővé teszik őket, ez az elmélet megdőlni látszik. A csíkok inkább a mozgás során jelentenek álcát. A mintázatuk ugyanis mozgás közben megtévesztőek, „vakítóak” lehetnek a ragadozók számára, összezavarják őket a sebesség meghatározásában.

Ahogyan az a képen is látszik, az „elvakító” csíkok már az első világháború hadihajói esetében is hatásos álcának bizonyultak.

A zavart keltő álca elmélete a tanulmány szerint jól működik, de hitelességét csökkenti, hogy steril körülmények között, számítógépekkel és emberekkel hajtották végre a kísérleteket. Az pedig nyitott kérdés, hogy az állatok is hasonlóképpen reagáltak volna.

A legutóbbi kutatások szerint a zebrák csíkjai azért alakultak ki, hogy megvédjék magukat a legyektől. A tudósok a kísérletek során azt találták, hogy a csíkos minta vonzza legkevésbé a legyeket, és minél vékonyabbak voltak a csíkok, annál kevesebb légy gyűlt az állat köré. Ez feltehetően azért van, mert a fekete-fehér csíkok ellentétes polarizáló hatást váltanak ki a legyek látásában, ezáltal összezavarva őket.

 

www.businessinsider.com

(Fotó: animals.nationalgeographic.com)