Jump to content

Elhunyt a kolumbiai zseni

2014. 04. 19. 08:15

Életének 87. évében elhunyt az irodalmi Nobel-díjas író, Gabriel García Márquez. Gyakran a legnépszerűbb, Száz év magány és Szerelem a kolera idején című regényekkel azonosítják – joggal, persze – azonban azt kevesen tudják róla, hogy pályafutását újságíróként kezdte.

Márquez a Száz év magányban olyan misztikus világot írt le, amit minden olvasni szerető embernek meg kellene ismernie. Állítólag spanyolul még nagyobb élmény lenne a könyv, mert a nyelv olyan szépségeit tárja elénk, amelyre Cervantes óta nem volt példa a latin világban. Korábban megesküdött, hogy bár imádta a mozit, a Száz év magányt sosem engedi megfilmesíteni. Ez valószínűleg azért is van. mert a történet annyira bonyolult, hogy lehetetlen lenne hűen tükrözni azt a filmvásznon, ráadásul a mű elveszítené szépségét.

A Szerelem a kolera idején című regénye mérhetetlenül romantikus, a szerelem elementáris erejét írja le; az olyan igazi szerelemét, amely megannyi viszontagságon át a sírig elkísér. A néhány éve készült filmváltozat szintén rabul ejti az embert, mesterien keverednek a kegyetlen, emberi tulajdonságok és szeszélyek a sors kifürkészhetetlen útjaival. Bár mindezek tökéletes összhangban vannak, a regény mindvégig a szerelemről szól.

„Csak most volt hozzá bátorságom, hogy négyszáznyolcvan oldalon át a szerelemről írjak, és csakis a szerelemről” – mondta a műről a kolumbiai író.

Egyik korábbi interjújában töredelmesen bevallotta, hogy bizony minden egyes nap hat órán át ír, és ilyenkor 40 szál cigarettát szív el. Ennek tudatában csoda, hogy a kolumbiai mester ilyen magas kort élt meg.

 

(Fotó: sonconsabor.com)