Jump to content

Hazát cserélt milliomosok

2014. 04. 04. 12:13

A szülőhazájánál kedvezőbb adózás miatt sok vagyonos telepedik le az Egyesült Királyságban, de még Szingapúrba is többen költöztek az utóbbi tíz évben, mint az USA-ba.

114 ezer dollármilliomos – vagyis akinek a nettó, adósságok levonásával számított vagyona a zöldhasúban legalább hétszámjegyű – vándorolt be 2003-2013 között az Egyesült Királyságba. Mindenekelőtt Londonba, ahol a New World Wealth minap közzétett összesítése szerint a legtöbb, szám szerint 339 200 milliomosba botolhatunk.

Ebben az összevetésben New York csak a második, 300 ezerrel, majd fej-fej mellett Tokió (226 500) és Singapore (225 000) következik. Utóbbi előkelő helyezése annak köszönhető, hogy a világ más részeiből az Egyesült Királyság után Szingapúrban telepedett le a legtöbb, 45 ezer dollármilliomos, míg az USA-t „csak” 42 ezren választják, annak ellenére, hogy a világ vagyonának legnagyobb része ott termelődik, s a dollár a globális tartalékvaluta. Némileg meglepő az is, hogy az elsősorban Dubai-ról ismert Egyesült Arab Emirátusokba mindössze 10 100-en érkeztek a legtehetősebbek közül az utóbbi tíz évben.

Mi más elől menekülnének azok, akiknek bőven van, mit a tejbe aprítaniuk, mint a fránya vagyonadózás, márpedig az az Egyesült Királyságban a legkedvezőbb. Szedték is a sátorfájukat a kínai újgazdagok, ők hagyták el a legnagyobb számban, 76 200-an szülőhazájukat 2003-2013 között. Egy ideig Szingapúr és Hongkong felé vették az irányt, ám amikor rájöttek arra, hogy a pekingi kormánynak még mindig van befolyása a hongkongi hatóságokra, egyre többen mentek egészen az Európa észak-nyugati részén található szigetországig. A 43 400 indiai milliomos az Egyesült Királyságot, az USA-t és Ausztráliát, míg a franciák és az olaszok az Egyesült Királyságot és Svájcot részesítették előnyben. A 82 300-ra becsült orosz milliomosból 14 ezren cseréltek hazát tíz év alatt.

Hogy hány magyar, arról nincs információ, mint ahogy arról sem, egyáltalán hány személynek van 1 millió dollár mozdítható vagyona. Az itthon évente összeállított leggazdagabb magyarok 100-as, 150-es toplistájára ugyan 1 milliárd forint felett lehet csak rákerülni, ám ezek nem nettó vagyonok, s az egyes vagyonelemek között keverednek a céges és magánérdekeltségek. Ráadásul azok mértéke korábbi becslésekből és az érintettek közléséből tevődik össze, azaz kérdéses, mennyire fedik a valóságot.

(Forrás: www.theguardian.com)