Jump to content

A legfrisebb selfie-őrületek a nagyvilágból

2014. 03. 27. 15:55

Az okostelefonok terjedésével egyre nagyobb teret kaptak az önarcképek, azaz a selfie-k készítése. Manapság azonban már nem elég trendi, ha csak úgy lekapjuk magunkat az otthoni tükörben. Fotóinkkal jótékony célt is szolgálhatunk, de ha nem vagyunk elég körültekintőek, akár hatalmas károkat is okozhatunk.

Sminkkel, vagy smink nélkül?

Angliában nők jótékonysági céllal olyan selfie-ket posztoltak magukról, ahol nem viselnek egyáltalán sminket. A képek végigsöpörtek az interneten, a furcsa módszerrel pedig sikerült 24 óra leforgása alatt több, mint egy millió fontot összegyűjteniük a mellrák kutatásának javára.

Nem tartott sokáig, hogy a férfiak is beálljanak a csatasorba, és megtegyék, amit tőlük megkövetelt az ügy, ám ők ezúttal a prosztatarák ügyében kampányoltak –full sminkben... A kezdeményezés Facebookoldalának már több, mint 1200 lájkolója van. Az ügy szellemi szülőatyja pedig azt reméli, hogy idővel fel fogják tudni venni a versenyt a lányok nagyobb volumenű kezdeményezésével.

(Kép: FB, Telegraph)

Gúzsba kötve

Ha már az előző selfie-hullámot is bizarrnak találták, akkor itt álljanak is meg, és semmiképp se olvassanak tovább.

Én szóltam.

Az egészen extrém selfie-ötlet egy 21 éves lány agyából pattant ki, miután megnézett egy Jim Carrey filmet. Aznap épp elég vacak volt a hangulata, ám amikor meglátta a főszereplő összecelluxozott arcát, rögtön jobb kedvre derült. A lány saját gúzsbakötött ábrázatát először csak a haverjainak posztolta, szórakoztatási célllal , de a dili hamarosan túlnőtt a baráti társaságon, és elárasztotta az internetet, többezer összecelluxozott selfie-t produkálva világszerte. Saját bevallása szerint Lizzie akár 3000 követőt is álmai netovábbjának gondolt volna, de a kezdeményezést követően pár órával később már 18 ezerre rúgott a rajongóinak száma.

Szerencsétlen Lizzie azóta szó szerint a számítógép elé van ragasztva, hogy menedzselni tudja facebook-oldalának óriásira duzzadt rajongótáborát.

(Forrás: Daily Mail)

Törött szatír

Lehet a szelfizés jótékony célú, vagy derűsebbé teheti a közhangulatot, de ha hebrencs módon állunk hozzá, akár komoly károkat is okozhatunk. Így történt annak a diáknak az esetében, aki elmulasztotta észben tartani a múzeumok általános szabályát: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Nem is vacakolt sokat, fogta magát, és beleült a Milánói múzeum 19. századi szobrának ölébe, hogy ott, a szatír ölében gubbasztva lefotózza saját magát. Nem bizonyult jó ötletnek, ugyanis egy füst alatt sikerült a szobor bal lábát tőből csonkolnia.

(Kép: digitaltrends)