Jump to content

Végső búcsú a zsiráftól

2014. 03. 26. 12:04

Egy holland alapítvány, mely halálos beteg embereknek segít teljesíteni utolsó kívánságukatt, a rákbeteg Mario-t is elvitte fogadott családjához, hogy még egyszer, utoljára lehetősége legyen elbúcsúzni tőlük.

A halálos beteg férfi, Mario, kapott még egy utolsó lehetőséget, hogy elbúcsúzhasson azoktól, akik között az egész életét töltötte: a holland állatkert zsiráfjaitól. Mario a rotterdami Diergaarde Blijdorp állatkertjének gondozójaként életének nagy részét a zsiráfház takarításával töltötte, így az évek során igen szoros köteléket alakított ki a hosszú nyakú gondozottjaival. Mivel betegsége már az utolsó stádiumában volt, az ágyhoz kötött Mario-t egy jótékonysági intézmény munkatársai segítették hozzá, hogy végső búcsút vehessen szeretett zsiráfjaitól. A Kívánság Mentő Alapítvány (Stichting Ambulance Wens Nederland) azoknak a haldokló betegeknek segít, akik rossz állapotuk, helyhezkötöttségük miatt maguktól már nem tudnák utolsó kívánságukat elérni.

Az alapítvány rendszerint abban segít, hogy a haldokló betegek végső búcsút vehessenek imádott helyeiktől, vagy meglátogathassanak helyszíneket, amikre egész életükben vágytak, de sohasem volt rá alkalmuk. Az 54 éves Mario utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer megnézhesse hőn szeretett állatait. Amikor odatolták a zsiráfok udvara elé, az egyik azonnal felismerte gondozóját, és odahajolt hozzá. A megható kép, melyen Mario-tól a zsiráf egy csókkal búcsúzik, bejárta a világot.

(Képek: The Guardian, Yahoo Shine)