Jump to content

SzakállBéCé

2014. 03. 12. 11:06

Ha Ön rajong a szokatlan betűtípusokért, akkor ezt egészen biztosan imádni fogja! Kissé bizarr ugyan, de azt, hogy eredeti, semmiképp sem lehet elvitatni tőle.

Mike Allen egy New York-i tervező, a teljes ábécét megalkotta, mégpedig a saját arcszőrzetéből.

El lehet képzelni, hogy nem máról holnapra jött létre a szokatlan projekt: a tervező több, mint két évet áldozott e kétes értékű alkotásra. Miután kinyesegette arcszőrzetéből az egyes betűket, két heteket kellett várnia, amíg ismét megnőtt annyira a szakáll, hogy a következő betű faragásába belekezdhessen. Kitartása azonban nem volt hiábavaló: a teljes betűkészlet még vesszőt és pontot is tartalmaz!

 

-Teljesen lenyűgözött az elmúlt évek temérdek szakáll- és bajuszdivatja. A SzakÁllBéCé ötlete akkor született meg, amikor a haverokkal valami ilyesmin ökörködtünk. Aztán elkezdtem komolyan venni a dolgot, –nyilatkozta Allen.

-Gyorsan fel is vázoltam, hogy néznének ki majd az egyes betűk, belekalkulálva a szájat, illetve kezdetleges, amatőr borbély-tehetségemet is. Az A betűvel kezdtem, és annyira megtetszett, hogy muszáj volt folytatnom.

 

Pár héttel ezután a művésznek sikerült spórolósan az O-t, C-t, L-et egy körszakáll nyirbálásával megoldania.

-Nagyon sokat azért nem foglalkoztam vele. A projekt csak pár perccel növelte meg a reggeli készülődésem idejét.

 

-Azt utólag mondjuk egy kicsit bánom, hogy nem mászkáltam nyilvánosan az ABC betűivel az arcomon.

Ezt mi is sajnáljuk. Egész biztos, hogy a város ettől egy fokkal még vidámabb helyszín lehetett volna...