Jump to content

Szexuális úton terjedő betegség okozza a prosztatarákot?

2014. 06. 02. 15:44

Bár nem rendelkeznek minden kétséget kizáró bizonyítékkal, a tudósok mégis azt gyanítják, a prosztatarák kialakulásáért egy szexuális úton terjedő fertőzés okolható.

Ez a magyarázat nem lenne teljesen földtől elrugaszkodott, hiszen számos fajta rák kialakulásának hátterében valamilyen fertőzés áll.

A kaliforniai egyetem kutatói proszattasejteket vizsgáltak laboratóriumban, mely során azt találták, hogy egy szexuális úton terjedő fertőzés, a trichomoniasis, elősegítette a rák növekedését, számolt be róla a BBC. Ahhoz azonban, hogy biztosat tudhassunk, további kutatásokra lesz szükség.

A trichomoniasisról úgy tartják, hogy több, mint 275 millió embert fertőz meg világszerte, és ez a leggyakoribb nem vírusos szexuális úton terjedő betegség. Mivel legtöbbször nincs semmi észlelhető tünete, a betegek rendszerint nincsenek is vele tisztában, hogy a betegség hordozói. A tünetek között szerepel, hogy a betegek érezhetnek enyhe kellemetlen, égető érzést vizeléskor, de esetenként kellemetlen szaggal is párosulhat a betegség.

Nem ez az első alkalom, hogy a trichomoniasis és a prosztatarák között kapcsolatot sejtenek a tudósok, egy 2009-es tanulmány megállapította, hogy a prosztataráktól szenvedő férfiak negyedénél kimutatható volt a trichomoniasis. Az állhat a dolog hátterében, hogy a parazita, amely a trichomoniasist okozza, olyan fehérjét tartalmaz, amely gyulladást okoz, és meggyorsítja a rákos sejtek növekedését.

Arra a kérdésre azonban, hogy maga a fertőzés mitől alakul ki, nem találtak még választ a tudósok. Annyit tudnak csak, hogy a rák kialakulásának kockázata idős korral megnövekszik, illetve lehetnek genetikai okai is, mivel a hajlam, úgy tűnik, örökölhető.

(Kép: redbubble.com)