Jump to content

Hiába a puccparádé, ha a köröm csúnya

2015. 07. 29. 12:27

A lábainkon és a kezeinket lévő körmeink állandó környezeti és mechanikai hatásoknak vannak kitéve nap, mint nap. Mivel a köröm nem élő szövetből áll, így nem is képes olyan hatékonyan védekezni a különböző ártalmak ellen, vagyis nagyobb védelemben kell részesítenünk. A sérült köröm lassabban regenerálódik.

Bármilyen csini és elegáns ruhába bújhat egy nő, az egészet pillanatok alatt agyon tudja csapni a csúnya köröm vagy kézfej látványa. Ebből is felismerhető, hogy nagyon fontos testrész a kezünk.

Fontosságából eredendően nem elhanyagolható kinézete sem. Az ápolt kéz és köröm elérése érdekében tennünk is kell. Legalapvetőbb, hogy táplálkozzunk sokoldalúan, hogy a megfelelő tápanyaggal lássuk el testünket, ettől körmünk is szebb lesz. Töredezett, lemezesen leváló köröm esetén érdemes olyan ételt fogyasztani, amely több esszenciális zsírsavat tartalmaz. Ehhez halak húsából juthatunk legkönnyebben, esetleg lenmagból. Sokakat érintő, körömön jelentkező szépséghiba, fehér folt, ami a szervezetben fellépő cinkhiányt jelzi. Fogyassz több sertés- és marhahúst, tojást, babféléket, dióféléket, sajtot, így elegendő cinkkészlettel leszel feltöltve.

Fontos a megfelelő hidratálás, ezért, ha kezünk és/vagy körmünk száraz, töredezett, akkor használjunk zsíros kézkrémet. A hatékonyság növelése érdekében éjszakára is kend be a kezeidet, majd húzz rájuk pamutkesztyűt és viseld egész éjszaka. Ha nincs mosogatógéped, akkor kezeid még a mosogatószer szárító és allergén hatásainak is ki vannak téve. Ennek elkerülése érdekében minden mosogatáshoz használj gumikesztyűt. Na és persze az olyan háztartási munkáknál is fontos a gumikesztyűs védelem, amikor valamilyen erős, maró hatású készítménnyel dolgozol. Használj olyan kézkrémet, körömvédő krémet, amelyben szerepel a levendula, ricinusolaj, olívaolaj, mert ezek az anyagok kimondottan kedvezően hatnak a köröm szerkezetére.

Ha kímélni akarod körmeidet, akkor acetát alapú körömlakklemosót használj, mintsem aceton tartalmút a körömlakk eltávolításához. Ez utóbbi ugyanis erősen szárítja a körmünket. Körmünket nem csak a festés és a festék lemosása rongálja, hanem a napfény is. Azok, akik fokozottan ki vannak téve a napfénynek, a körmüket is jobban szárítja a napfény, amely miatt sérülékenyebbé, töredezettebbé válhat. A hideg pedig legalább ilyen hatással van körmeinkre. Fontos a zsíros kézkrém alkalmazása a fokozottabb hidratálás érdekében.

(Kép forrása: sosyetikmoda.com)