Jump to content

Fogyókúra korosztály szerint: ezekre figyelj a 30-as, 40-es és 50-es éveidben I.rész

2017. 11. 15. 17:30

A 30-as éveink jelentik az utolsó, de egyben a legjobb esélyt is arra, hogy az elkövetkezendő életéveinkben egészségügyi gondoktól a lehető legtávolabb éljük kiegyensúlyozott, izgalmas, vonzó életünket. Vegyük sorra, hogyan kezeljük befektetési lehetőségeinket 30-40-50 évesen és azon túl!

Először is rögzítsük magunkban azt, hogy a diéta szó nem lemondást, hanem lehetőséget nyújt, azaz az egyik legpozitívabb szavunk, ha minőségi életet szeretnénk élni. Az elérendő cél: a kilók számától függetlenül egy feszes, tónusos, izmos testben élő egészséges fitt ember.

Az izmaink mennyisége, és azok tónusa határozza meg az alakunkat. Ha kevés izmunk van, és nem mozgunk, petyhüdt, puha lesz a testünk. Ezen nem csak a rendszeres testmozgással változtathatunk, hanem a megfelelő fehérje és szénhidrát bevitellel is. Sőt! Leginkább azzal. A fehérjék ugyanis az izmainkat táplálják, míg a túlzott szénhidrátfogyasztás a zsírraktárakat növeli rajtunk. Abban az esetben, ha koplalni kezdünk, azaz az optimálisnál kevesebb mennyiségű táplálékot fogyasztunk, az izmaink lebontásából nyer a szervezetünk energiát, tehát a megoldástól ez áll a lehető legmesszebb. A diéták során kiemelten fontos szerepet kap a minőségi fehérjefogyasztás, hiszen a fehérjével az izmaink megtartását támogatjuk, ill. azt a folyamatot segítjük elő, hogy a kalóriadeficit során a szervezetünk a hiányzó energiát ne izom bontással, hanem zsírégetéssel állítsa elő.

Ezekre figyelj a 30-as éveidben

Ebben a korban még aránylag gyors az anyagcsere, és némi odafigyeléssel, néhány napos diétával is könnyű leadni a felesleget. A harmincas éveidben a legfontosabb az egyensúly, a sok minőségi étel (zöldségek, megfelelő fehérje fogyasztása) és persze a rendszeresség!

Ha minden évben csak egy kilót felszedsz, az tíz év alatt, bizony 10 kiló felesleget jelent, amit már nehezebb lesz leadni a negyvenes éveidben, amikor végre izgalmas középkorú életedet élheted új kihívásokkal, új lehetőségekkel, új élethelyzetekkel és kapcsolatrendszerrel. Ez olyan felpezsdítően hangzik, hogy add is meg magadnak az esélyt minderre az alábbiak bölcs értelmezésével:

Figyelj oda a táplálkozásodra! Étkezz változatosan, kerüld a Junk Food-t, hiszen ezeknek nagyon alacsony a tápanyagtartalma. Helyettük válassz olyan ételt, amelynek magas a fehérje, alacsony a szénhidráttartalma, és vitaminokat, ásványi anyagokat is biztosít a szervezeted számára. Ezek támogatják leginkább az anyagcserédet, és az izomzat megtartását.

14 napos turbó diéta: érdemes rendszeresen tartanunk "tisztító" kúrákat, például egy tizennégy napos intenzív fehérje kúrát, ami által nem lesz leterhelve az emésztőrendszered, így sokkal könnyebbnek fogod magad érezni, ezáltal pedig boldogabb, és kiegyensúlyozottabb leszel! Ezt a diétát akkor is végezheted, ha fogyni szeretnél, de akkor is jó választás, ha szeretnéd megtisztítani a szervezeted a méreganyagoktól. Az ilyen "böjtök" alkalmával is nagyon fontos a megfelelő fehérjebevitel!

Ha jobban alszol, könnyebben fogysz! A minőségi alvás legalább annyira fontos, mint az étkezés, hiszen a szervezetnek és a hormonháztartásnak megfelelő működéséhez szüksége van az éjszakai regenerálódásra. Reméljük, ezt a cikket se éjjel 1-kor olvasod a gép előtt!

 

(Forrás: marmalade.hu | Kép: pixabay.com)