Jump to content

Ki találta fel a divatot?

2014. 03. 22. 17:15

Divat lehet szinte bármilyen rövidebb ideig tartó szokás, amit aztán mások is felkapnak, vagyis népszerű lesz. Ám ha az öltözködésre gondolunk, - és igen, a szó hallatán elsősorban erre gondolunk - akkor a válaszért Párizsba kell visszautaznunk, mégpedig a 19.századba.

XIV.Lajos is sokat tett azért, hogy Párizsra mint divatközpontra gondoljunk, de az első varrógépek csak az 1770-es évek végén jelentek meg. A ruhakészítés így olcsóbb és könnyebb lett, ám a „minőségi divat“-ként fémjelzett haute couture-re még jópár évet várni kellett.

Charles Frederick Worth, az haute couture atyja Angliában született. Miután 20 évesen Franciországba költözött, ott hamarosan benősült egy jónevű méterárus családba, így első ruháit felesége számára tervezte. Saját ruhatervező boltját már befektető segítségével nyitotta meg, és ő lett az első olyan tervező, aki bele is varrta nevét, azaz márkáját ruháiba.

Az „Haute Couture“ alapkövetelménye, hogy kézzel készüljön a ruhadarab, méghozzá az első tűtől az utolsó öltésig. Worth alapjaiban változtatta meg az addigi ruhakészítési szokásokat, és ahelyett hogy a varrónőknek adott instrukciók alapján készült ruhába öltözzön fel egy nő, ő kinyitotta divatházát a leendő hölgyvásárlók számára és az általuk kiválasztott tervrajzok alapján gyártotta le számukra egyedi ruháikat, tökéletesen passzítva alakjukhoz. Később néha egy-egy estélyen felvonultatott később már manökenet is, hogy ők mutassák be az újabb és újabb ruhakölteményeit és irányzatokat, így teremtve meg a majdani divatbemutatók alapjait.

Az első Fashion Week azonban nem Párizs vagy Milánó nevéhez fűződik, hanem 1943-ban New York adta a mára legnívósabbá vált divatesemény otthonát.

Fotók:

www.womanaroundthetown.com

www.larrimors.com