Jump to content

Így lesznek forrók a hideg téli éjszakák

2017. 12. 29. 11:30

Az afrodiziákumok ereje évszázadok óta ismert. A romantikus hangulatot is képesek fokozni egy-egy jól eltalált menüben. Mert ami sosem változik, hogy az asztal és a szerelem örömei kéz a kézben járnak.

Az afrodiziákumoknak nevezzük azokat az élelmiszereket, fűszereket, keverékeket vagy állati szerveket, amelyekről úgy tartjuk, hogy képesek fokozni a vágyakat. Aphrodité istennő nevéből ered az elnevezésük, aki a görög mitológiában a szerelem és a gyönyörök istennője volt.

Az emberiség történetében a szerelem és az étkezés több ponton is összefonódott. Nem véletlen tartották úgy hajdanán, hogy a férfiakat  a hasukon keresztül lehet megfogni, és sokszor rövid az út az asztaltól az ágyig. Ezért nem is csoda, hogy a vágykeltő ételek és fűszerek ismerete és használata minden földrészen kincset érő tudást képviselt, és képvisel ma is, főként a hölgyek körében.

A modern tudomány pedig sok esetben igazolta azokat az évszázados, vagy akár évezredes hagyományokat, megfigyeléseket és tapasztalatokat, amelyek mind a szerelemkonyhára vonatkoznak. Manapság talán sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, hogy olyan fűszerekhez vagy hozzávalókhoz nyúlunk, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a kedélyállapotunkra.

Aki ismeri a magyar konyhát, az tudja, hogy a szakácskönyvek nem merülnek ki a gulyásleves, töltött káposzta, túrós csusza menüsorban, hanem jóval sokoldalúbb gasztronómiai hagyományai vannak. Sokan talán nem is gondolnák, hogy a mi ételeinkben is gyakran előforduló fokhagyma, a zeller vagy a fahéj is ismert vágykeltő szer.

Az idehaza újra felfedezett rozmaringot is dicsérik több ok miatt is a hozzáértők. Az örökzöld gyógynövény, amely sok konyhában alapfűszer, fokozza a vérkeringést, segíti az emésztést és idegerősítő. Nagy dózisban azonban kismamáknak nem ajánlatos használni, mivel magzatelhajtó hatásáról is ismert. Afrodiziákumként a fürdővízben használják. Fokozza a test vérellátást, ezzel pedig az érzékenységet is növeli.

A fokhagyma tágítja az ereket, javítja a keringést, és rendszeres fogyasztása segít a férfiaknak abban, hogy később elkerüljék a potenciazavarokat is. A zeller ugyancsak a férfiakra gyakorol pozitív hatást. Levesként, mártásként vagy salátaként fogyasztva egyaránt kifejti erejét. De a hölgyeket se hagyjuk ki a sorból! Nekik a langyos mézes tej fogyasztását javasolják, mert az mindamellett, hogy átmelegíti a testet, el is lazítja a testet.

Sőt, az édesszájúaknak is jó híreink vannak. A magas kakaóbab-tartalmú étcsokoládéról mindig is köztudott volt élénkítő hatása. Fogyasztás után nagyon hamar felszívódik, jókedvre derít, és oldja a feszültséget, így segít az ellazulásban.

 

(Forrás: marmalade.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)