Jump to content

Engedj teret a jó energiáknak

2017. 10. 31. 17:00

Energia vesz körül mindent és mindenkit. Mivel azonban ez láthatatlan, így azok, akik csak abban hisznek, amit látnak elven működnek, az energiák létezése, munkája teljességgel elképzelhetetlen. Márpedig energia vesz körül. Nem árt, ha otthon is sok van belőle.

Az energia nem látható, azonban olykor érezhető a jelenléte. Mégsem foglakozunk jelenlétével sokat. A keleti kultúrákban azonban sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az energiáknak, és a feng shui sem véletlenül alakult ki. Az ősi kínai feng shui az ember és a természet közötti összhang megteremtését segíti. Ha a feng shui szabályoknak megfelelően rendezzük be otthonunkat, jó helyre jó tárgyakat rakunk, akkor az életerő kezd uralkodni otthonunkban. Vagyis nem gátoljuk az energiák áramlását. Ha az életenergia, vagyis a csi nem áramolhat normálisan, akkor magunkat hozzuk olyan helyzetbe, hogy betegség, balszerencse sorozata ragad magával. Sokszor elegendő egy aprócska tárgy, egy bútor átmozgatása és máris jobb minden. Na persze nem feltétlenül azonnal történik valami jó az életünkben, de olyan plusz energiák szabadulhatnak fel egy apró változtatással, amely jó irányba terelheti az életünket. A csi az az életenergia, amely minden létezés mozgatója, amely a látható és a láthatatlan világot is összeköti. Ha tehát a csi-t nem gátoljuk, akkor teszi a dolgát és átjár energiával mindent és mindenkit. Minden, ami megakadályozza azt, hogy áramoljon az energia, azt, hogy „felemelkedjünk” sának nevezik. Ide tartozhat a kosz, a mérgező gázok, a füst. Ezért, hogy megszüntessük a negatív energiánkat lakásunkban, tisztán kell tartani otthonunkat.

Habár a szobanövények és a növények általában vonzzák a csi-t, azonban éjszaka szén-dioxidot termelnek, ami egyet jelent azzal, hogy mérgező gázt bocsátanak ki magukból, azaz sát. Este tehát az otthonunkban található növények nem jó energiákat szórnak szét, ezért kerülni kell azt, hogy a közvetlen környezetünket kisebb dzsungellé alakítsuk.

A víz minden formája hasznos lehet otthonunkban. Sokan tartanak akváriumban halakat. A víz alapból gyarapítja az cs-it, az éltető energiát, de ha halak is élnek velünk egy fedél alatt, még jobb. A kis vízi élőlények is vonzzák az energiát. Ha akváriummal és benne élő halakkal nem is akar valaki szerencsét bevonzani életébe, még mindig megteheti apró csobogóval. Természetesen nem mindegy, hogy az hol kap helyet, a gazdagság területe ugyanis az otthonunk dél-keleti része. A víz tehát a gazdagság, jólét szimbóluma, ezért gondolkodhatunk az előbbi két megoldásban. Nem biztos azonban, hogy van időnk és kedvünk bíbelődni az akváriummal, és nem biztos, hogy csobogót akarunk otthonunkban tudni, azonban kiválthatjuk egy olyan képpel, amely vizet, vízpartot ábrázol, hiszen az is a gazdagságot idézi.

A bejárati ajtó olyan funkciót tölt be a feng shuiban, mint a szánk. Az a lakásunk szája, amely beszívja az éltető energiát. Ha az ajtódon a jó energiákat kívánod beáramolni, akkor az ne nyíljon tükörre, mert a tükör visszaveri a csi-t. Ne is legyen az ajtó közelében ablak sem, mert azon keresztül meg kiáramlik az életenergia. Az ajtó környezete mindig legyen rendezett, tiszta, mert az is a pozitív energia áramlását segíti.

A bútoraidat soha ne rendezd szorosan a fal mellé, törekedj a lekerekített darabok használatára. A sötét sarkokba tégy állólámpát.

Ha a magánéletedben pozitív változást szeretnél elérni, akkor az sem mindegy, hogy ágyad melyik oldalán hajtod álomra a fejed. Úgy ágyazz magadnak, hogy az ágy jobb oldala legyen a tiéd. A másik oldalra várhatod a megfelelő férfit.

(Forrás: marmalade.hu | avso.org, thefishop.com, banggood.com/képek)