Jump to content

Az ősszel indul a penészszezon is? Állítsd meg!

2017. 10. 24. 19:00

Nem hat az újdonság erejével, hogy a nyár után ősz következik, azonban sokszor teremtjük meg azt a környezetet, amely a penészgombának kedvez, és arra viszont rácsodálkozunk, ha a fekete folt feltűnik otthonunkban.

Az őszi időjárás változékonyabb, és emellett számolni kell a nedvességgel, hűvös levegővel is. Amíg nyáron tárva volt szinte minden nyílászárónk, hogy valami kis légmozgást keltsünk a fülledt otthonunkban, akkor a hőséggel és a szúnyogokkal kellett küzdenünk. Most azonban, hogy az ősz esőzés és hideg levegő formájában is megmutatja magát, már kevesebbet szellőztetünk, így azonban a nedves levegő megrekedhet az otthonunkban. A kinti hűvös már többeket arra késztetett, hogy meleget varázsoljanak bent. Éppen csak reggel szellőztetünk kicsit, meg amikor a munkából hazaérünk. Nyáron minden ajtó, ablak nyitva volt, most már nincs. A mosott ruhák sem száradnak a szakadó esőben, még akkor sem, ha esőmentes helyre állítjuk ki a szárítót, ezért már a lakásban illatoznak a frissen mosott ruhák.

A penész kialakulásának legfőbb oka az, hogy az otthonunk páratartalma jelentősen megemelkedik. A túl száraz levegő sem egészséges az ember számára, de a túl párás is problémás. Amikor nyitva vannak az ajtók és az ablakok, cserélődik a lakás levegője, de erre ősszel és főleg télen nincs lehetőség. Egyre inkább közeledik az az időszak, amikor a fűtést is bekapcsoljuk, hogy meleget biztosítsunk családunk számára, és ilyenkor nemcsak a bent kiteregetett ruhákból kezd a víz elpárologni, hanem a falak és még a bútorok és párolognak, ami éppen ideális a penészgombának, és gyorsan kisebb vagy nagyobb fekete folt formájában megmutatkozik a falon.

Ahol a lakás egyes részei a fűtés ellenére hidegebbek, ott a pára lecsapódhat. Ez általában sarkokban, határoló és külső falak esetében alakul ki. Akkor is előfordul, ha a környezetünkben, a szomszédságban nem fűtenek. Sokan kívánnak spórolni azzal, hogy a szigetelésre nagy összeget fordítanak. Amennyit használ, annyit árthat is, ha ugyanis a szigetelés túlságosan gátolja a szabad levegőmozgást, abban az esetben is számolni kell a penészesedéssel. A saját lélegzetünkkel párásítjuk otthonunk levegőjét, de a fürdés, zuhanyzás, a ruhák lakásban való szárítása következtében is megnövekedik az otthonunk páratartalma.

Nincs mese, a penészgomba megjelenésének egyik leghatékonyabb ellensége az, ha gyakran szellőztetünk. A cél, hogy a pára, ami a lakába szorult, ne tudjon lecsapódni a falainkon. Az elkerülés érdekben naponta többször szükséges az otthon levegőjét cserélni.

Ha évek óta felmerülő probléma a penész megjelenése, akkor vagy a nyílászárók körüli, vagy a falszigeteléssel van gond. Ennek javítása után megszűnhet a penészgomba megjelenése.

Már a legkisebb folt észrevételekor meg kell tenni a penészirtást. Erre vannak házi és természetes, kíméletes módszerek, valamint erős, penészölő vegyszerek. A penész is veszélyes az egészségünkre tekintve, de az erős vegyszerek használata is, ezért a penészesedést kiváltó okot kell megkeresni és megszüntetni.

(Forrás: marmalade.hu | blogs.discovermagazine.com, carsondunlop.com, ottawacitizen.com/képek)