Jump to content

A három dögös vörös

2014. 02. 26. 08:00

Az egyik csúnyácska, ennek tudatában próbál kompenzálni és mindenkit megfogni, magához hasonlatossá tenni, a másik olyan semmi különös kívülről, belső színes értékeit csak sejteti küllemével, olykor maga sem tudja, hogy hová is tartozzon, a harmadikról gyerekkorunkban még csak nem is hallottunk, mára távolságtartása ellenére népes tábor rajong érte.

Ők hárman a szezon nagy kedvencei: cékla, vérnarancs és gránátalma. Turbózzuk fel szervezetünket e frissen vásárolható portékák levével, készítsünk magunk folyékony vitaminbombát!

Cékla – a rafinált vörös

Kezdetben volt a cékla, mint savanyúság a húsételek mellé. Savanyúság? De hiszen édes. Nem is kicsit, magas a cukortartalma. Nemcsak édes, finom is, mára már elterjedt egyéb felhasználási lehetőségként, párolhatjuk köretnek, lehet sütni, főzni. Íze, színe felpezsdíti az unalmas salátákat. Ajánljuk, mert tartalmaz magnéziumot, káliumot és C vitamint, ugyan nem sokat, májerősítő és vértisztító. Emellett nekünk, nőknek külön fontos lehet, mert azokon a bizonyos napokon segít feltölteni elveszített vaskészletünket. Szeretjük továbbá benne kedvező árát. Kesztyűben meghámozva elkerülhetjük vele az összefogást, gyümölcscentrifugával nyerjük ki levét és máris fogyasztható. A túlságosan markáns íz enyhítésére keverhető hozzá alma- vagy répalé.


 

Vérnarancs – a szerénysége ellenére vérre menő

Vékony héja gyakran ugyanolyan sárga, mint normál narancstársaié, de azért fel lehet ismerni. Íze édes savanykás, az olasz, Moro fajtája inkább sárga, savanykás, a szicíliai Tarocco finom aromájú, mézédes, míg spanyol Sanguinelli a legsötétebb, zamatos fajta. Igazi színorgia a narancssárgából vörösbe hajló gyümölcshús látványa. Tele van C vitaminnal, fogyasszuk gerezdjeit, facsarjuk ki levét. Egy pohárnyi a reggelihez, s máris frissebben indul a nap.


 

Gránátalma – a megközelíthetetlen díva

Nem szeretnék csalódást okozni, de dívánk valóban nem egyszerű eset. Gyümölcs létére ugyanis kissé nehézkes és időigényes a fogyasztása, s pusztán a fehértől pirosig terjedő színű magköpenyek ehetők. Mégis kiállok mellette. Hogy miért? Tartalmaz flavonoidokat, hatékony antioxidáns, segít az erekben történő lerakódás felszabadításában. A haifai Technion Intézet kutatása szerint még az öregedést is lassítja. Ez tetszik, ugye? S ha ez nem lenne elég, azt is mondják, nem véletlen, hogy Aphrodité hintette el a magját Ciprus szigetén, mert köze van a szerelemhez, pozitív hatással bír a férfi aktivitásra. Mélyítsd a kést a héján körbe, mintha félbe akarnád vágni, ez fellazítja a külső részt s félbe tudod tépni, így nem sérül a belseje a teljes félbevágáshoz képest. Fordítsd a tál fölé és fakanállal ütögesd ki a magokat. Fogyasztható magában, salátában. Friss lé készítéséhez használj turmixgépet, helyezd bele a magokat, adj hozzá kis vizet, turmixold, majd szűrőbe helyezett papírtörlőn szűrd át.

(Fotók: bibliocook.com, sciencedaily.com, eatstyleplay.com, reconquistandoeden.com)