Jump to content

Egy gyermek tényleg nem gyermek?

2017. 10. 03. 19:00

Ahányan vagyunk, annyifélék. A családról alkotott elképzelésünk is lehet különböző. Vannak, akik mindig is nagycsaládról álmodtak, mások egy vagy maximum két gyermekről, és van olyan, aki nem is akarnak gyermeknek.

Azon túl, hogy mindenkinek joga van eldönteni hány gyermeket vállal, még az élet is teremthet olyan helyzeteket, amelyek beleavatkoznak ezekbe a tervekbe. Az életünkre kívülről tekintők amúgy is mindig találnak egy aktuális kérdést, amivel borzolhatják a kedélyeinket. Ha még nem volt esküvő, akkor azt kérdezik, mikor lesz? Ha azon már túl vagyunk, akkor jön a következő: mikor jön a baba? És ha már azon is túl vagyunk: mikor jön a kistestvér? Mert egy gyermek az ugye nem gyermek, tartja a mondás.

Miért lenne baj, ha valaki a már megszületett gyermekén túl még vagy egyáltalán nem is szeretne többet? Igen, mintha baj lenne, ugyanis sokan sajnálják azokat a gyerekeket, akiknek nincs testvérük. Ők az egykék. Ennek a sajnálatnak még hangot is adnak többen, mintha valami bélyeggel lenne ellátva a testvér nélkül gyerkőc. Szegény, nincs kivel játszania.

Sokak szerint alapvető szülői hozzáállás az, ha az első megszületett gyermekük mellé minimum egy testvért adnak. Ha nem így történik, akkor az egyke gyerekből kötelezően elkényeztetett, agyonbabusgatott, osztozkodásra képtelen embert adunk a társadalomba. És mi lesz akkor, ha már a szülők nem lesznek? Ott fog állni a gyermek egy szál maga a nagyvilágban. A szülők már nincsenek, de rajtuk kívül még egy testvér sem áll mellette. Mi lesz így? Nemcsak felnőtt korában lenne jó, ha valakire számíthatna, hanem gyermekként is társa lenne a játékban.

Ezentúl az egygyermekes szülőkben még azt a feszültséget is keltik, hogy nem adnak saját nemzetüknek elég utánpótlást. Az amúgy is fogyó magyarsághoz nem adnak újabb felnövekvő generációt.

Vannak, akik tudatosan csak egy gyermeket terveztek, de mi van azokkal, akik szerettek volna nem is egy testvért, de nem sikerült? Ők azok, akiknek a sors, egy betegség tett keresztbe, hogy testvérrel ajándékozzák meg elsőszülött gyermeküket. És mi van azokkal, akiknek első babájuk is nehezen született meg, és nem merik vállalni az újabb kockázatot? Mi van akkor, ha időközben anyagi helyzete változott meg az egygyermekes családnak, és nem tudnak többet vállalni? Annyi színezete lehet egy család történetének, de a külvilág abból csak annyit akar észrevenni, amennyit lát.

Jó dolog, ha van az embernek testvére. Csakhogy nem minden testvéri kapcsolat fenékig tejfel. Vannak olyan különböző személyiségű testvérek, hogy emiatt szinte állandó összeférhetetlenség van köztük. Ez megterhelő a szülőknek és a testvéreknek is. Az legalább olyan rossz lehet, mint egy unatkozó egyke gyermek.

Az egykeség mögött számos ok, döntés húzódhat, amelyről senkinek sem kötelesek beszámolni a szülők. Sosem más elvárásainak kell megfelelni. Ha valaki úgy dönt, hogy csak egy gyermeket szeretne, mert nem érzi magában azt az indíttatást, hogy akár hárommal is boldogulna, akkor tesz jót a világgal. Ha felismerjük saját korlátainkat, és abból igyekszünk kihozni a legjobbat, amink van, az a legjobb döntés.

(Forrás: marmalade.hu | motherforlife.com, independent.co.uk, aidanneal.com/képek)