Jump to content

Mire kellene vágynia egy kislánynak a Mikulástól?

2014. 11. 28. 11:10

Egész biztosan nem arra, amit egy floridai üzlet kirakatában üzentek a fiataloknak. Nem csoda, hogy óriási felháborodás lett belőle.

Hatalmas felháborodást váltott ki egy szezonális kirakat képe, miután egy szemfüles anyuka lefotózta, majd kitette a Facebook oldalára. A Floridai Dillard üzlet kislányruhákat árusító részlegének kirakatában ugyanis a szokásos szezonális tematika látható, egy kis extrával. Kislány próbababák csinos téli göncökben pompáznak a horgolt rénszarvasok között, ám a babák mellett egy tábla is kiállításra került a következő szöveggel, mintha az a kislányok kívánságlistája lenne a Mikulás számára:

„Kedves Mikulás, Idén egy kövér bankszámlával és sovány testtel lepjél meg. Kérlek ne keverd össze a kettőt, mint ahogy tavaly tetted. Köszi.”

A legnagyobb közösségi oldalra kikerült képet a felháborodást keltő táblácskával több százan osztották meg, miközben az üzletet heves kritika éri amiatt, hogy rossz, ráadásul teljesen értelmetlen és torz üzenetet közvetít a gyerekek felé. Egyrészről többen megkérdőjelezik, valójában mi szüksége is lenne egy kiskorúnak bankszámlára. Másrészről pedig óriási hiba a sovány testet, mint vágyott álomalakot követendő példaként a gyerekek elé állítani.

-Ideje lenne, hogy az üzletek abbahagyják a női alakon való viccelődést. –nyilatkozott felháborodottan Dr Robyn Silverman testkép szakértő a Yahoo Parentingnek.

(Kép: wptv)