Jump to content

Ennek is eljött az ideje, avagy az első házibuli

2018. 02. 06. 17:00

Bármennyire is azt érezzük, hogy nemrég volt, amikor gyermekünket a karunkban tartottunk, rádöbbenünk, hogy rohamosan telik az idő a fejünk felett. A nemrég még totyogó tipegőnk már a kamaszkorban toporog és az igényei is megváltoztak.

Az idő telik, méghozzá sokkal gyorsabbnak véljük az idő múlását, ha gyermekeink vannak. A magasra megnyúlt gyermekünkben még látjuk azt az apróságot, akit nem olyan túl rég még pelenkáztunk, ma pedig már bejelenti igényét, hogy házibulit szeretne rendezni. Az ember szíve is kicsit összeszorul a hír hallatán, hiszen gyermeke már olyan nagy, hogy buliba vágyik. A másik oldala persze az, hogy a buli biztonságos keretek között, otthon kerülne megrendezésre, kizárva talán minden kétséges és negatív dolgot, ami egy nyilvános szórakozóhelyen megtörténhet.

A kamasz gyerekek életében az első házibuli nagyon nagy élmény. Akkor is, ha csak meghívott vendég, de még nagyobb, ha az első saját szervezésű bulijába hívja meg barátait otthonotokba. Ehhez persze szülői beleegyezésre és támogatásra is szükség van. Legalábbis sokkal etikusabb és jobb, ha a gyermeked a te beleegyezéseddel és segítségeddel valósítja meg a házibuli ötletét, mint úgy, hogy mit sem tudsz róla és akkor zajlik le minden, amíg te valami miatt nem vagy otthon. Mint a filmekben, akkor történhetnek kellemetlenségek, akár balesetek is, amikor a szülők nincsenek otthon. Nemcsak vizet nem zavarnak, de ha segítségre van szükség, akkor sincsenek a közelben. Egyszóval nagyon fontos a gyermek és a szülők közötti bizalmas kapcsolat.

Ha már a gyermekünk rendez házibulit, a mi otthonunkat kínáljuk fel vendéglátásra, akkor mindenképp azt szeretnénk, hogy a vendégek majd jó szájízzel távozzanak. Ahhoz, hogy egy jól megszervezett buli házigazdája lehessen a gyermeked, de nem szeretnéd, hogy a ház romokban álljon, úgy már a legelején konkrét és érhető szabályokat kell lefektetni. Akár írásban is le lehet a pontokat jegyezni. Szülőként te szabd meg, hogy hány vendéget hívhat a házatokba gyermeked. Érdemes a munkába is befogni. Ha már az ő szervezése a buli, akkor vegye is ki abból a részét. Ezáltal kicsit belelát a szervezési feladatokba, és a felelősségvállalást is tanulja. A meghívó gyártását is érdemes a gyerkőcre bízni. Fektessen bele időt és energiát, tervezzen társai számára egyedi meghívókat, amelyen feltünteti az alkalom dátumát, időpontját és helyét.

Nincsen buli zene nélkül, ez teljesen egyértelmű, azonban annak hangerejét szabályozni szükséges, hacsak nem a puszta kellős közepén élünk. Amennyiben szomszédjaink vannak, illik őket előre tájékoztatni, hogy várhatóan némi hangoskodás lesz egy adott időben. Este 10 órakor elhalkul a zene, éjfélkor pedig vagy teljesen megszűnik, vagy nagyon halkan mehet tovább. Ebbe is vond be a gyerkőcöt. Ő keresse fel a szomszédokat ezügyben.

Az is legyen kijelölve, hogy a ház mely pontjait lehet a bulizásra használni.

Ami a szülők számára legrettegettebb gyermekeikre nézve, az a drog, az alkohol és a szex. Tiniként ennek egyáltalán nincs se helye, se ideje, pláne saját házunkban. Gyermekednek el kell fogadnia, hogy rugalmas és jó hangulatú bulit hozhattok össze, amennyiben a fenti szabályokat betartja ő és a meghívott vendégek. Ha megbízol gyermekedben, és hagyod, hogy egyedül vezényelje le a saját buliját, akkor is legyél készenlétben.

(Forrás: marmalade.hu | allhomeparty.com, alcoholeducationtrust.org, gfycat.com/képek)