Az élet tele van kanyargós utakkal. Bármilyen tehetős valaki, a gondok senkit sem kerülnek el. Ha pedig gyermekeink születnek, attól fogva már nemcsak a magunk életét kell egyengetnünk, hanem míg élünk, segítjük őket. Ha tapasztaltod van a gyermeknevelés terén, akkor ismered azt, hogy úgy érzed, mintha rossz ejtőernyővel zuhannál. Aki a magasságot és a repülést szereti, az még élvezheti is kicsit az állapotot, de a bizonytalanság és a félelem eluralkodhat feletted, amikor a zsinór meghúzása után sem nyílik ki az ernyő. A gyerekek nevelésében is lehet ilyen bizonytalanság. Mindenben határozott és magabiztos szülő nem létezik. Vannak azonban olyan általános alapelvek, amelyekkel ha naponta szembesül következetesen a gyermek, akkor az élete részévé válik, és teljesen természetes lesz.

A legtöbb gyerkőc életében az esti lefekvés nem tartozik a legjobb szórakozás közé. Azért, mert este végre együtt a család, odafigyelnek rájuk a szülők. Persze, hogy nehéz a jó mókát, a közös időtöltést félbeszakítani a számukra unalmas alvással. A gyerekek többsége igyekszik a lefekvéshez készülődést minél hosszabbra nyújtani. Még szomjas, még egy mesét szeretne hallani, nem álmos, figyelmet felhívóan köhög, és még lehetne sorolni. A szülő számára idegesítő, hiszen nemcsak arról van szó, hogy már felnőttként is ideje lenne ágyban lenni, de a gyerekek számára még fontosabb, hogy kialudják magukat. Sok erőt és energiát kivesz anyából és apából az, ha az esti lefekvés nem simán alakul. Valószínűleg minden szülő tapasztalta már, hogy milyen hisztibe tud átcsapni az, ha gyermeke a fáradtság jeleit mutatja. Nos, éppen ezért következetesen be kell tartani a lefekvés idejét. Mindegy, hogy ehhez milyen módszert alkalmaznak a szülők, de mindenki számára fontos az elegendő pihenés.

A nyilvános hisztitől való félelem, valamint az, hogy gyermekünk a fejünkhöz vágja a rettegett „nem szeretlek”-et, hajlamosak vagyunk elnézni bizonyos dolgok felett. Csakhogy, ha sosem hall gyermekünk „nem”-et, az ő életét is megnehezítjük, nemcsak a sajátunkat. Milyen felnőtt lehet egy olyan gyerekből, aki mindig mindent megkap, minden kívánságát teljesíti a szülő? Olyan hazugságban nevelnénk, amely azt mutatná, hogy ő a világ közepe. Ha nem mi tanítjuk meg neki, hogy ez nem így van, akkor a sorstól, a környezetétől kellene, és az sokkal, de sokkal kegyetlenebb lenne. Ha megvonunk tőlük bizonyos dolgokat, nem engedünk meg nekik mindent, nem veszítjük el szeretetüket, hanem a helyes úton tartjuk őket.

A gyerekek életében nemcsak a legbiztonságosabb közeg a család, de az szolgáltatja a példákat is számára. A családtagoktól, a szülőktől lesnek el szinte mindent. Az édesanyának és apának nagy felelőssége van ebben, hiszen ők a gyerekek elsődleges példaképei, mintái. A megjátszott, a „mást várok el, mint ami vagyok” típusú hozzáállással csak becsapni lehet a gyermeket, éppen ezért szülőként a hitelességet kell képviselnünk.