Jump to content

A szerelmes gyermek és szüleik

2017. 10. 14. 19:00

Mintha tegnap lett volna, hogy pici gyermekünk megszületett, ma pedig ott tartunk, hogy hosszú időt tölt a fürdőben, hogy elkészüljön minden egyes reggel. Tökéletesnek kell lennie mindennek, máskülönben az egész nap el van szúrva. Ugye milyen ismerős?

Lehet fiunk vagy lányunk, a kamaszkor az, amikor sokkal kritikusabban szemlélik magukat és a külvilágot a fiatalok. A tinik nemcsak testi változásokat produkálnak, de az addig higgadt, nyugodt és szófogadó gyerkőcből igazi kis hisztérika válhat. A hormonok hatására lezajló változásoknak köszönhetően a szülők és a gyerekek is nehéz helyzetbe kerülhetnek.

Gyermekeink már pici korban kimutathatják a másik nemhez való vonzalmukat, hiszen sok ovis, kisiskolás mondja azt egyik vagy több társára is, hogy a szerelme, a szerelmei. Ártatlan és ártalmatlan még ez az érzés, és édesnek tituláljuk a megnyilvánulást. Szülőként tudjuk, hogy fel fog nőni gyermekünk, de talán sosem lehetünk elég felkészültek arra, hogy tini fiunk vagy lányunk szerelmes legyen.

Minden kornak megvan a maga nehézsége. A kamaszkor a legtöbb gyermek esetében nem egyszerű. Az érzések, az érzelmek sokszínűségét és hullámvölgyét tapasztalja magán a fiatal, de rajta kívül az egész környezete is. A hormonális váltázások okozta érzelmi viharokat csak még jobban felkavarhatja az első szerelem.

Anya- és apaként nehéz elfogadni, hogy az imádott kicsikénkhez egy hasonló (remélhetőleg) korú, másik nemhez tartozó kamasz hozzáérjen, és később még akár szexuális viszonyba is kerüljenek. Pedig ez így normális és így természetes, mégis fura ebbe belegondolni.

Lehet, hogy csak a furcsa viselkedéséből jön rá a szülő, hogy gyermeke bizony szerelmes, de az is lehet, hogy bensőséges beszélgetéseik során maga a fiatal újságolja el, hogy Ámor nyila eltalálta. Az első sokk után azon kell a szülőknek dolgozniuk, hogy nehogy megsértsék a kamasz szerelmes érzéseit. Hiába tudja a szülő, majdcsak készpénznek vehető, hogy az csak egy épp nyiladozó diákszerelem, és nem azt a társat találta meg gyermeke, akivel az egész életét le fogja élni, mégis most tapasztalja meg a szerelem mélységeit. Ha nem akarjuk gyermekünk érzelmeit a sárba tiporni, akkor ne is hozzuk zavarba. Hagyjuk, hogy magától meséljen érzéseiről, a szerelméről, és bármennyire is szeretnénk részleteket tudni, ne erőltessük. Ez egy magánügy, hát kezeljük is úgy, ezért ne hozzuk felszínre a témát ismerősök, barátok, rokonok előtt.

Szép is a szerelem, de meg kell abban találni az egyensúlyt. Új az érzés, új lehetőségek adódnak, kitárul a kamaszok előtt a világ, de arra figyelni kell, hogy a szerelem, a randizások ne váljanak a tanulás rovására.

Az első szerelem egy nagy és kalandos terepet jelent a fiatalok számára. Ne bagatellizáljuk el annak fontosságát, ugyanis komoly hatása lehet a későbbi párkapcsolatok alakulásában is. Az első szerelem hat az érzelmi fejlődésre és a közösségben tanúsított viselkedésre ugyanúgy.

Elképzelhető, hogy tanácsért fordul a szerelmes tini szüleihez. Dagad a mellünk a büszkeségtől, de egyúttal féltjük is érzékeny lelküket, ezért úgy kell tanácsot adni, hogy ne ítélkezzünk, valamint túlzott aggodalmunkkal ne lehetetlenítsük meg életüket.

Az első szerelem tehát nemcsak a fiatalok számára kalandos és ismeretlen, de a szülőknek is.

(Forrás: marmalade.hu | lemerg.com, theodysseyonline.com, expertrain.com/képek)