Jump to content

Egészséges étkezés a suliban is?

2017. 08. 30. 10:30

Szeptember elsejével hivatalosan is becsengetnek, ami egyet jelent a menzás ebéddel, iskolai uzsonnával, és a kisebbeknél a reggelivel is. Nyilván kevésbé tudunk így odafigyelni arra, hogy mit eszik napközben a gyerkőc, de néhány aprósággal a lehető legegészségesebbé tudjuk tenni az iskolai étkezést is.

Amíg a gyermek az iskolában tartózkodik, ételt-italt a menzáról, a büféből, az iskolában elhelyezett étel-, italautomatából szerez, ezeken kívül azt fogyasztja, amit a szülők csomagolnak neki otthon tízóraira, uzsonnára. Tehát, arra kell odafigyelni, hogy mi kerül az uzsonnásdobozba.

Az a bizonyos menza

Egy 2008-as országos felmérés szerint általánosságban elmondható, hogy túl sok zsírt, cukrot, és sót tartalmaznak a „menza-ételek”, valamint rendkívül kevés az étlapon a gyümölcs - zöldség, a tej, tejtermék, a sovány húsok és a halak. Gyakran alkalmaznak kész-, félkész élelmiszereket, melyek összetételére jellemző a sok só. Ezek az étrendbeli sajátosságok könnyen megvethetik az alapját a később kialakuló elhízásnak, a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek. Amennyiben a gyerekek már kiskorukban hozzászoknak a túl sós ízhez, ezt igénylik majd később is, azaz felnőttként is feleslegesen fogják megsózni az ételeiket, a magasabb nátriumbevitel pedig hosszútávon magas vérnyomást okozhat – számolt be róla a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

A gyerekekkel otthon is meg kell próbálni megkedveltetni az egészségesebb étrend bázisát képező ételeket, hogy ne lehessen az kifogás, hogy „a menzán azért nincs gyakran főzelékféle, mert a gyerekek nem eszik meg. Viszont a menzareformnak köszönhetően a só eltűnt az asztalokról, és az ételek minősége is javuló tendenciát vett, de ez még mindig nem elég az egészséges táplálkozás maximális biztosításához.

Mit tehet a szülő?

A szülők, tanárok szerepe az egészségnevelésben óriási, hiszen a kisgyereknek el kell magyarázni, hogy a jelenlevő kínálatból melyek azok, amelyeket előnyben részesítsen, és azt is fontos megértetni vele, hogy ez hosszútávon hogyan befolyásolja az egészségét. Az iskolai étkezésen kívül az otthoni minta a másik meghatározó tényező abban, hogy egy kisgyerek hogyan táplálkozik, és hogy később, nagyobb korában milyen ételeket, italokat fog előnyben részesíteni.

A kisgyerek kapjon otthon reggelit!

Gyakori probléma, hogy a gyereket üres gyomorral engedi a szülő az iskolába. Reggelit az intézmények többsége nem biztosít, a tízórai pedig nem pótolja a reggelit! Ahhoz, hogy a délelőtti tanórákon is figyelni tudjon, fizikailag - és szellemileg a legjobb formáját tudja nyújtani, nélkülözhetetlen egy teljes értékű reggeli elfogyasztása.

Az ideális reggeli tartalmazzon teljes kiőrlésű gabonát, tejet és/vagy tejterméket, valamint zöldséget/ gyümölcsöt. Példa reggelire:

-2 dl 100%-os narancslé
- 1 szelet rozskenyér, körözöttel megkenve
- egy közepes paprika

vagy

- 2 dl tej
- zsemle
- májkrém
- paradicsom

Csomagolj tízórait, uzsonnát!

Amennyiben nincs a gyermek befizetve tízóraira, uzsonnára, nagyon fontos kérdés, mit vigyen otthonról. Jó választás lehet a joghurt, valamilyen gyümölccsel együtt, vagy egy, a reggelihez hasonló szendvics. Példa tízóraira/uzsonnára:

- 3 db puffasztott rozsszelet + 1 körte
- 1 db korpás kifli + 1 pohár joghurt
- 1 db müzliszelet + 2 dl 100%-os narancslé
- 1 szelet rozskenyér + margarin + 1 szelet baromfisonka + 1 szelet óvári sajt + paprika
- vegyes gyümölcssaláta (pl.: 1 alma+1 körte+1 banán), kevés mézzel és citromlével

Törekedjünk a változatosságra: zöldségek, gyümölcsök esetén vegyük figyelembe az idényszerűséget, minden évszakban van olyan, aminek éppen szezonja van, és a gyermek remélhetőleg szívesen megeszi. Célszerű minél többfélét megismertetni velük, a változatos zöldséggyümölcsfogyasztással könnyebben lehet bevinni a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat. Lehetőleg minden étkezés tartalmazzon valamilyen zöldséget - gyümölcsöt.

(Forrás: marmalade.hu;mdosz.hu | Kép: flickr.com, defense.gov, pixabay.com)