Jump to content

Lehet rendelni a tankönyveket

2014. 08. 03. 12:06

Még egy hónap hátravan a nyári vakációból, ám a szülőknek máris van teendőjük gyermekeik iskoláztatásával kapcsolatban: a napokban postázott díjbekérők alapján a hónap közepéig kell megrendelniük a következő évi tankönyveket.

Sokak nyomasztó gyermekkori élménye volt, amikor még javában pancsoltak a Balatonban, a strandokon vagy sütkéreztek valamelyik külföldi tengerparton, szüleik viszont már elkezdték megvásárolni a szeptembertől induló tanévhez szükséges füzeteket, augusztus közepétől pedig maguknak a diákoknak kellett felkeresniük két hónapja nem látott sulijukat, hogy átvegyék tankönyveiket.

E helyzet a rendszerváltást követően annyiban változott, hogy a tankönyvek ingyenességének eltörlésével azokból ma már csak az kaphat, akinek a szülei augusztus 15-éig fizet értük. Az ellenértéket tartalmazó csekkeket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. a napokban postázta, ezeken tízezer forint feletti összegek is szerepelnek.

Egyeseknek anyagi könnyebbség lehet, hogy nemcsak csekken, hanem többféle utalvánnyal – Erzsébet iskolakezdési, ajándék és gyermekvédelmi, Sodexo iskolakezdési, Ticket Service beiskolázási, Posta Paletta iskola és ajándék, illetve Puebla beiskolázási, ajándék, kultúra –, valamint OTP Cafeteria és Multi-Pay Cafeteria kártyákkal is lehet rendezni a tankönyvek ellenértékét a kft ügyfélszolgálati pontjain.

Dilemma elé kerülhetnek azok a szülők, akik még nem tudják, gyermekeik az előző évinél magasabb osztályban kezdhetik-e tanulmányaikat az ősztől, miután egy vagy több tárgyból pótvizsgázniuk kell, melyekre azonban csak a tankönyv-díjak befizetési határidejének lejártát követően, jellemzően az augusztus 25-ével kezdődő héten kerül sor. Ezen nebulók szüleinek ugyan – a könyvtárellátó tájékoztatása szerint – csak a sikeres pótvizsga után kell perkálniuk, ám a korábbi években előfordult, hogy a határidőt elmulasztóknak már nem jutott tankönyv, azokat csak rengeteg utánajárással tudták beszerezni.

(Fotó: www.iwuhaven.com)