Jump to content

Gyerekek a képernyő előtt: depresszió, szorongás, magány

2014. 05. 29. 11:46

Sok szülő talán nincs is pontosan tisztában vele, naponta mennyi időt is töltenek csemetéi a számítógép, telefon, táblagépek, vagy a televízió képernyője előtt. Pedig már az egészen kis mennyiségű ’kütyüzés’ is komoly mentális károkat okozhat.

Az internet túlzott használata komolyan károsíthatja a gyermekek szellemi fejlődését, figyelmeztetnek a szakértők. A számítógép előtt töltött minden egyes óra egyre jobban növeli a kockázatot, aminek következtében a gyerekeket olyan mentális és szociális problémák kezdhetik el gyötörni, mint a magányosság, depresszió, szorongás, alacsony önbecsülés, megnövekedett agresszió.

A gyerekek magabiztosságának elveszítése mögött a közösségi oldalak használata is áll.Nagyon veszélyes, ha a gyerekek naponta több, mint négy órát töltenek a képernyő előtt, de már egészen kis dózisban is kockázatos a kütyük használata. Manapság nem ritka, hogy már a kisebb gyerekek is valamilyen komoly lelki problémával rendelkeznek, a kamaszok harmada pedig kedveszegett, búskomor.

Mindezek mögött fő bűnösként a számítógépezést látják a szakemberek. Szerintük azok a gyerekek, akik sok időt töltenek tévézéssel, X-boxozással, vagy más számítógépes játékokkal, szorongósabbak, idegesebbek lesznek és nagyobb a hajlamuk a depresszióra is.

A Facebookot is hibáztatják a kialakult tendencia miatt, hiszen hiába van beállítva a 13 éves korhatár a közösségi oldalon, ha azt könnyedén ki tudja játszani akár egy nyolc éves is.

Ezért azt tanácsolják, amennyire lehet, igyekezzünk korlátozni a gyerekek képernyőzését, és helyette kínáljunk nekik változatos, alternatív programlehetőségeket!

(Kép: hngn.com)