Jump to content

Túlhajszolt gyerekeink

2014. 05. 02. 11:35

Egyre korábban és korábban kezdik el a szülők fejleszteni, taníttatni és különórára járatni a gyerekeket. Emiatt viszont sok gyerek szenved olyan fizikai és lelki tünetektől, melyeket egyértelműen a túlhajszoltság és a stressz váltott ki. A kutatások szerint a leginkább túlhajszolt gyerekek közé a tehetősebb, magasan képzett szülők leánygyermekei tartoznak.

Persze a szülő szeretné a legtöbbet megadni gyermekének minden téren, de azért érdemes itt is az arany középutat választani! Milyen jelekből láthatjuk, hogy a gyerekünk túlhajszolt?

-Soha nem látja a gyereket „semmit sem csinálni”.

Gondoljon vissza a gyeremeke elmúlt egy hetére. Ha nem tud felidézni egyetlen olyan alkalmat sem, amikor épp nem valahová sietett, gyakorolt, leckét írt volna, ha nem volt egyetlen olyan pillanata sem a napjának, amikor csak pihen és nem csinál semmit, akkor a gyerek minden bizonnyal túlságosan elfoglalt.

-Nagyon fáradtnak tűnik.

Ha a gyerek fejfájásra, krónikus fáradtságra panaszkodik, az sohasem jó. Az ingerültség és az általános rossz közérzet is lehetnek a túlhajszoltság jelei.

-Ha már nem szereti azokat a dolgokat, amiket régebben.

Ha csak egy-két dologból ábrándult ki, amikért régebben még egészen odavolt, még nem kell aggódnunk. De ha mindenre nemet mond, amiket egykor szeretett, az figyelmeztető jel lehet.

-Romlanak a jegyei.

Ha a sok edzés, különóra és egyéb programok miatt elkezd rosszabb osztályzatokat hazahozni gyeremeke, akkor mindenképpen érdemes átértékelni a dolgokat.

-Ha az autó lett a negyedik családtag.

Az sem jó, ha úgy érzi, szinte folyamatosan az autóban ül, hogy a gyereket egyik helyről a másikba szállítsa. Ha már semmiképpen nem lehet ezen változtatni a jelenlegi körülmények között, akkor legalább használják ki az időt, és beszélgessenek egymással az utazások ideje alatt!

-A gyereknek hullámzó a hangulata, és sokat aggodalmaskodik.

Egy túlhajszolt gyerek esetében ezek a depresszió korai tünetei is lehetnek.

-Már nem lóg együtt a legjobb barátjával.

Ha régebben sülve-főve együtt volt a legjobb barátjával, de manapság már alig találkoznak, az igen komoly jele lehet annak, hogy a gyerekének túlzsúfolt az órarendje.

-Egyre ritkábban étkeznek együtt.

A közös családi ebéd, vagy vacsora nagyon fontos. Ha a gyerekének erre már nincs ideje az egyéb elfoglaltsága miatt, akkor mindenképpen tervezzék újra a csemete tennivalóit!

-Ha elveszítette az önállóságát.

Ha a gyerek nem tudja egyedül elfoglalni magát, hanem folyamatosan a felnőttektől várja, hogy megmondják neki, mit csináljon, az lehet annak a jele, hogy túlságosan le van terhelve.

-Ha már Ön is nagyon el van fáradva.

Ha már Ön sem bírja a hajtást, ha rettegve gondol a hétfőre, amikor innen oda, onnan ide kell rohangászni a gyerekekkel, gondoljon bele, hogyan érezheti magát csemetéje?

Amennyiben úgy érzi a fentiek alapján, hogy túlságosan elfoglalt lett a gyeremeke, kezdjen el hetente egy programot kihúzni a feszes napirendből. Egy idő után egészen biztosan be fog állni egy olyan kiegyensúlyozott napirend, ami a gyerekének leginkább a javára válik. Tanuljon, okosodjon, de játszani is engedje!

(Forrás: Learnvest, kép: healthyliving.msn.com )