Jump to content

Otthoni gyerekmunka pénzért?

2014. 04. 28. 14:29

Egyes szülők a zsebpénzen felüli összegekkel próbálják kisebb-nagyobb csemetéiket a házimunkában való részvételre bírni, mások viszont annak káros nevelő hatása miatt ódzkodnak ettől.

Légy szíves, levinnéd a szemetet? – naponta elhangzik e szülői kérés a gyermekek felé, mint ahogy az is, hogy porszívózzon ki a saját szobájában, a felnőttkor közelében vagy már afelett járók akár az egész lakásban, esetleg mosogasson el, vagy takarítsa ki a fürdőszobát. Ám sokszor találnak süket fülekre e kérések, vagy jön a kibúvó, hogy „tanulnom kell”, „fáradt vagyok”, illetve egyszerűen csak, hogy „majd”.

Elutasításukra egyes szülők toporzékolással, üvöltözéssel reagálnak, a békésebbek, vagy bölcsebbek inkább elvégzik maguk a teendőket, de nem kevesen vannak, akik ösztönzőket próbálnak bevetni. Mivel az olyan tiltások, mint a tévénézés korlátozása az elektronikus eszközök, jelesül az okostelefonok világában egyre nehezebben kivitelezhető, elharapódzott a pénzes ellenérték. Vagyis, ha leviszi a szemetet a gyermek, mondjuk, kap egy százast, ha felporszívózik a szobájában, akkor kétszázast, ha pedig az egész lakásban, akár 500 forint is lehet a tarifa.

Kétségtelen, a fizetés láttán a gyerekbe beivódhat, hogy munka nélkül nem illendő pénzhez jutni, de vitatható, vajon ezt éppen a családi keretek között kell tudatosítani, ahol inkább a szolidaritás elvének kellene kifejeződnie abban, hogy egy gyermek segítsen a szüleinek a kisebb-nagyobb házimunkában. Hiszen az otthonon kívül egy sor olyan helyzet adódik, amikor az önzetlenségért nem kérünk ellenértéket. Hogyan venné ki magát, ha például valaki egy öreg néni súlyos cekkerét csak pénzért vinné fel a harmadik emeletre, vagy a fehér bottal a zebránál várakozót csak anyagiak fejében kísérnénk át a túloldalra?

(Fotó: www.readyforten.com)