Egy féltékeny, kétségbeesett 2-3 évesnek sovány vigasz, hogy mindig lesz otthon is kis játszótársa, és amikor mi már nem leszünk, testvére és ő felnőttkorukban támaszai lesznek egymásnak. Amikor a világegyetem felrobbant, és a keringő darabkák egy egyelőre átláthatatlan rendszerré állnak éppen össze, óriási segítséget nyújt a nagyobb testvérnek és szüleiknek az Elefántkönyv.

A dzsungel mélyén élő háromtagú elefántcsalád élete maga az idill, lassú, időtlen boldogság. Amikor aztán az amúgy is kövér Elefántmama hasa még nagyobbra dagad, elmondja Kiselefántnak, hogy testvére fog születni. Nincs negédes sajnálkozás, hamis örömködés, természetes minden szó, ahogy egy újabb hullám jön a tóban, egyszerű, rövid mondatokkal halad a történet, ahogy megszoktuk a szerzőtől, az állandóság csak a Kiselefánt számára törik ketté. Értetlen és mérges, amikor Elefántbaba tényleg kibújik a mamája hasából. Hirtelen a sor végére kerül a családi menetelésben, bármelyik, akarata ellenére testvéré vált kisgyerek édesbúsan azonosulhat azzal a szörnyűséggel, ami Kiselefánttal történik.

Elefántpapa derűs nyugalommal tornyosul elsőszülöttje mellett, de nem tudja és nem is akarja őt megvédeni a féltékenység poklától. Kiselefánt szomorkodhat, haragudhat, megengedett számára minden érzés, ez pedig az egyetlen út, hogy ő, és a könyvet olvasva a mi kis elsőszülöttünk is el tudja fogadni az új helyzetet.

Érzésekről egy két-három éves kicsi gyerekkel nagyon nehéz beszélgetni, a gomolygó rossz, vagy éppen jó nem is mindig szétválasztható, az érzések nehezen megnevezhetők, neveik sem ismerősek, de Kiselefánt történetét hallgatva a kicsiből hirtelen lett nagyok megélhetik saját veszteségüket, haragjukat, és nem árulunk el nagy titkot, később örömüket is.

Fontos szólnunk arról, ami mesekönyvben ritka, Elefántmama és Elefántpapa hibát követ el, amikor Kiselefánt igényeit nem veszik komolyan, és ami még ritkább, bocsánatot tudnak kérni tőle. Belátják azt, amit kevés szülő, hogy attól, hogy a család új taggal gazdagodott, a nagyobb testvér ugyanolyan kicsi és gyámolításra szoruló, mint korábban.

Sokszor újraolvasós mesekönyv ez, a dzsungel elég különleges és távoli, az Elefántok meg végképp annyira fura lények, hogy róluk, és nem az igazi kistestvérről beszélgetve kicsit meg tudjuk talán könnyíteni azt, ami elkerülhetetlenül nehéz. A történet végére minden érzés, és elefánt a helyére kerül, a mese sugallata szerint ez csak akkor lehetséges, ha a féltékenység megélhető, a negatív érzéseket is ki szabad, sőt, ki kell mondani.

A szerző gyönyörű illusztrációi a legkisebb nagytestvérek számára is befogadhatóvá teszik a könyvet, melynek ott a helye minden gyerekszobában, ahol nem csak egy kiságy áll.

Alona Frankel: Elefántkönyv. Kiselefánt születik. Pozsonyi Pagony Kft.2011.

(Kép: itunes.apple.com)