Jump to content

Sportóvoda Zuglóban

2014. 03. 08. 09:13

Nem lehet elég korán rászoktatni gyermekeinket a rendszeres testmozgásra: a BVSC-Zugló hétfőn megnyílt óvodája 3-7 éves kisgyermekek számára nyújt – a hagyományos nevelés mellett – rendszeres sportolási lehetőséget.

Március 3-án adták át a BVSC-Zugló sportóvodáját, mely egyedülállónak számít, hiszen a 3-7 éves kisgyermekek hagyományos óvodai nevelése heti ötször egy órában kiegészül a BVSC szakemberei által irányított speciális sportfoglalkozásokkal. Olyan sportok közül lehet választani, amelyek fejlesztik az állóképességet, megfelelően erősítik az izomzatot, segítenek az egészséges növekedésben, miközben nem terhelik meg túlzottan a szervezetet. Ennek megfelelően az oviban lehet birkózni, focizni, karatézni, bicajozni, trambulinozni, valamint hetente kétszer úszni.

Az alapítók nem versenysportolókat kívánnak kinevelni, céljuk, hogy „a sport játékos formában a gyerekek tudatába ívódjon, hogy a mozgás a mindennapok szerves része legyen, és maradjon a későbbiekben is”. A sportoviban a kicsik koordinációs képességeit, mozgáskultúrájukat és izomzatukat az életkori sajátosságaik, valamint a tehetségük figyelembe vételével fejlesztik is. Az óvoda elismert szakembereinek köszönhetően a BVSC-Zugló Sportóvoda Komplex Prevenciós Óvodai Programmal és egyéni programmal várja a gyerekeket.

(Fotó: www.hotfrog.co.uk)