Jump to content

5 ajándékötlet apák napjára

2013. 06. 15. 06:00

Az apukák is megérdemlik, hogy egy napon ők legyenek a figyelem középpontjában. Bár nem annyira elterjedt ünnep kis hazánkban az apák napja, pedig e nap üzenete is éppoly fontos, mint az anyukák esetében: tisztelet és szeretet az apák iránt.

Mutatunk néhány ötletet, amivel segíthetitek a gyerkőcöket egy-egy apró emlék elkészítésében, így kifejezhetik szeretetüket az apjuk iránt.

Kártyák

Adjunk a gyerekeknek néhány lapot, tollat, amire ráírhatják gondolataikat, rajzolhatnak… Készüljön egy fedlap is, rendezzük egymás után sorba az elkészült munkákat, bal felső saroknál lyukasszuk ki és kössük össze a lapokat.

 

Virág és váza apának

Megüresedett fehér üvegekre ragasszunk apa feliratú lapot, majd tegyünk bele virágokat. A reggeliző asztal dísze lesz.

 

Mozaik önarckép

Igazán mutatós alkotás kerekedhet fecnikre vágott lapokból. Apa önarcképét a gyerekek is elkészíthetik különböző színű és mintájú lapokból, amiket előbb felszabdalnak, majd egy lapra felragasztanak. Válasszunk bőrszínnek, hajszínnek megfelelő akár maradék scrapbook papírokat, segítségképp rajzoljuk meg az alapot, amire a gyerekek már egyszerűen felragasztják a papírdarabokat.

 

Kötény

Amelyik apuka szeret grillezni, annak ez a speciális kötény telitalálat lesz. A felirat mellett hamburger, ketchup, mustár, vagy bármi más is kerülhet. Csak ki kell vágni a formákat filcből, vagy más anyagból, majd felragasztani egy fehér kötényre.

 

Családi portré

Apa imádni fogja ezt a munkát. Egy fehér kartonra készülhet a családi portré a gyerekek ábrázolásában, amit keretezzünk be.

Forrás