A stressz és a félelem nagy hatással van szervezetünkre, még az étvágyunkra is kihat. Azonban nem mindegy, hogy mitől félünk. Az határozza meg, mit és mennyit eszünk, hogy mitől félünk. A hirtelen, és a közvetlen fenyegetettség idején egy pillanatig nem jár az eszünkben egyik étel sem. Ezt az állapotot akut stressznek nevezik, amely szinte megszűnteti az étvágyunkat. Nem véletlen ez, evolúciós gyökere van, ugyanis őseink az ilyen helyzetben nem tehették meg azt, hogy stresszhatás idején indultak bogyót gyűjteni, vadászni, hiszen életben maradási esélyeiket minimálisra csökkentették volna. Így aztán az étvágy visszaszorítása évmilliók során is fennmaradt, feszült helyzetben akár meg is szűnhet egy időre. Az ilyen stresszes állapotban nem is az ételre, az éhségre koncentrálunk, hanem a feszültség okozójára. Azon kattog agyunk, hogy kerüljünk ki a kritikus, akut stresszes helyzetből. Minden erőnket, energiánkat a kellemetlen, félelmetes helyzetből való kitörésre fordítjuk. Amikor nem ez a fajta stressz ér minket, hanem inkább szinte beleszülettünk vagy bele kerültünk bizonytalan anyagi helyzetbe, kilátástalanság uralkodik el életünk felett, egészen más a helyzet. A krónikus stresszes életkörülmény között élve azon vagyunk, hogy minden apróságot összegyűjtsünk, ami a túléléshez hasznos lehet. Meg kell ragadnunk minden alkalmat, minden falatot, hiszen nem tudni, hogy mikor jutunk újból ételhez.

Kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ez az evolúciós reakció él-e még a mai kor emberében is, ezért 167 kísérleti alanyának harminc étel fotóját mutatták be. Arra kérték őket, hogy az alapján pontozzák az ételeket, mennyire szeretnék azt abban a pillanatban megenni. Minden élelmiszercsoportból 5-5 képet vonultattak fel, így voltak zöldségek, gyümölcsök, húsok és tejtermékek is a palettán. Következő lépésben egy történetet kellett elolvasniuk úgy, hogy éljék bele magukat a főszereplő helyébe, csakhogy a leírás nem volt egyforma. Az egyik főszereplő jól élt, jó munkája volt, nem szenvedett hiányt semmiben, ám a másik történet szereplője nélkülözött, rossz környéken lakott, elveszítette munkáját. Végezetül a harminc képből ismét ki értékelniük kellett az alapján, hogy mit fogyasztanának el.
Akik a nélkülöző főszereplő történetét olvasták, azok eztán sokkal kalóriadúsabb ételeket választottak, mint a kutatás elején, hiszen beleélve a főhős helyzetébe magukat, az motoszkál agyukban, hogy ki tudja, mikor jutnak újabb finom és laktató falatokhoz. Azaz az ősi reflex a mai napig működésbe lendül, amennyiben a helyzet kiváltja belőlünk.

(Kép forrása: gymflow100.com)