Jump to content

Lencsevégre vettük a lencsét

2018. 01. 02. 19:00

Az utóbbi időszak nem szólt másról, mint a nagy családi, baráti összejövetelekről és nagy evésekről, ivásokról. Talán magad is annyira megteltél, hogy gondolni sem szeretsz nehezebb ételekre. Nem is kell, egyél lencsét!

Újév napján nagyon sok háztartásban készül el a lencse valamilyen formában. Számunkra ugyanis ez az egyik olyan étel, amely a gyomrot is kíméli, de sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy szerencsét remélünk az apró lencseszemek sokaságától. Szinte kötelező eleme a január elsejei ebédnek leves vagy főzelék formájában, de salátákhoz is adagoljuk.

A legtöbb magyar háztartásban csak az év első napjaiban fogyasztják nagyon a lencsét, pedig már időszámításunk előtt nyolcezer évvel is ették az emberek. Egyes országokban a lencsét megőrlik, abból lisztet készítenek és így is hasznosítják ezt a növényt.

Egyesek szerint a lencse jobb, mint a bab vagy a borsó, mert olyan jó tulajdonságai vannak, amelyek kimondottan előnyösen hatnak az emberi egészségre. Ez a hüvelyes növény gazdag A-, B1-, B2-, B9-, B11-vitaminban, de tartalmaz cinket, folsavat, foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is. Nagy mennyiségű fehérje van benne, amely a vegetáriánus életmóddal nagyon is összeegyeztethető. A lencse olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyet egy vegetáriánus több más forrásból tudna csak beszerezni, de a lencsében egyben megtalálható. Ezentúl rosttartalma is magas, és ha a héja sincs eltávolítva, akkor ez még magasabb. Aki viszont diétázik, számára annyit érdemes tudni, hogy az lencse energiatartalma is ugyancsak magas. Sok benne a szénhidrát, de emellett a nyerszsír is, mivel azonban glikémiás indexe alacsony, ez azt jelenti, hogy lassan szívódik fel a szénhidrát, és még a diabéteszes betegek, valamint a fogyókúrázók is beilleszthetik étrendjükbe. Más hüvelyes rokonával ellentétben, a lencse sokkal több aminosavat tartalmaz, amely ugyancsak nagyon előnyös, azt azonban nem árt tudni, hogy puffaszt. Aki nem akar kellemetlenségeket okozni magának és környezetének, mértékkel fogyasszon, ha nem akar a szelekkel bajlódni. Már babakorban beiktatható a gyerekek életébe a lencse. Nyolchónapos kortól kicsi mennyiséggel lehet kezdeni az adagolást.

A lencsének több fajtája létezik, de nem érdemes azokat összekeverni, mert más-más lehet a főzési idejük. Ráadásul minél régebbi a lencse, annál több a főzési ideje. Tovább nehezíted a lencse megpuhulását azzal, ha a főzés közben ecettel és sóval ízesíted. Áztatás nélkül is meg lehet főzni a lencsét, csak akkor hosszabb időt vesz igénybe. Éppen ezért, egy fél órás áztatás után már könnyebben boldogulunk ezzel a hüvelyessel. A hüvelyes növényekre jellemző, hogy puffadást okoznak. Ha ezt el kívánod kerülni, akkor az első főzővizet le kell önteni a lencséről.

Ne csak újév első napjaiban fogyassz lencsét, mert értékes forrástól fosztod meg magadat. Készíts belőle levest, főzeléket vagy újíts egy salátával. Csak jót (t)eszel.

(Forrás: marmalade.hu | challahcrumbs.com, chowstatic.com, smittenkitchen.com/képek)