Jump to content

Striák: ma már javítható állapot

2014. 06. 16. 12:34

A várandósság boldogságos állapotában azért lássuk be, szinte minden kismama félőn tekint a jövőbe a tekintetben, hogy a pocaknövekedés megkíméli-e hasát a terhességi csíkoktól, vagy sem? Nos, erről a genetika dönt, de jó hír, hogy fel lehet venni ellene a harcot.

Őszinte bőrgyógyászoktól ma már tudjuk, hogy a bőr masszírozása, rugalmasítása különféle olajokkal, krémekkel segít, de csak az egyéni hajlamnak megfelelően. Azaz a szakadásra hajlamos bőr talán még csúnyább lenne, ha semmivel nem kezelik, míg a jó bőr valószínűleg kenegetés nélkül is átvészelné az extra nyúlást. Netes fórumokon a szuperkrémekről is lerántották már a leplet. Gondos kenegetés mellett is vannak, akiknek kisebb-nagyobb csíkok keletkeznek egyre hatalmasodó pocakjukon, rosszabb esetben saját fülük hallatára úgy reped szét a bőrük, mint amikor egy ruhaanyag felhasad.

A bőr kötőszövetének gyengesége öröklött állapot, és a hajlamra rásegíthet a mozgáshiány, a helytelen táplálkozás, a szilícium- és folyadékhiány, a szervezetben felhalmozódott méregszint vagy éppenséggel az öregedési folyamat is. Hiszen az ösztrogénszint csökkenésével a bőrt erősítő kollagén, és a bőr rugalmasságáért felelős elasztin mennyisége is apad, a bőr vékonyabb, rugalmatlanabb, sérülékenyebb lesz. Kinek kevésbé, kinek erőteljesebben látszik a bőrsérülés, amely először pirosas-lilás, majd a repedés időpontjától távolodva válik gyönyházszínűvé. Természetesen azért érdemes a megelőzésre gondot fordítani.

TIPPEK:

- 100 ml hidegen sajtolt olíva- vagy búzacsíraolajat + 15 csepp gerániumolaj keverékével kenegessük a bőrt kisebb ráncokat képezve, így szoktatva a nyúláshoz

- Kakaóvajas és kókuszzsíros készítmények

- Bioptron-lámpa használata (ez utólag is hasznos)

- Kökényolajjal és rózsasziromolajjal való kenegetés közben csipkedő masszázzsal felkészíteni a bőrt

- Pocakpárnán való alvás.

Bár a szülés után elhalványulnak a csíkok, teljesen szinte soha nem tűnnek el. Naivitás hinni azoknak a kollagéntartalmú készítményeknek is, amelyek azt ígérik, hogy utólag eltüntetik a csíkokat. Sajnos még a plasztikai sebészet is csak akkor tud érdemben alakítani a dolgokon, ha egy-két szélesebb csíkról van szó, nem rengeteg sok kicsiről. De még így is marad valamilyen heg a műtét után. Szerencsére a kozmetikai klinikák nem adják fel, hogy a pórul járt nőkön segíthessenek.

A lézeres kezelés is hatásos, és a Nobel-díjas találmány, a mezoterápia is eredményesen halványíthatja a striákat. Bár garanciát nem vállalnak a teljes eltüntetésre, hiszen ahogy a csíkok nagysága, mélysége is az egyéntől függ, úgy a kezelés hatásossága is. A tű nélküli készülék elektromágneses hullámokkal stimulálja a bőrfelszín alatti úgynevezett fibroblaszt sejteket, amelyek a rugalmasságot előállító kollagént és elasztinrostokat állítják elő. A bőrgyógyászok által használt dermoroller, - a kollagén indukciós terápia – is javítja a meglévő állapotot. Mély, vastag striák esetén 40 %-osan, friss és vékony sávoknál 80-90 %-osan regenerálja a szövetet. Az egyszer használatos eszköz 8 sorában 192 nemesacél tűt sorakozik, melyek 0,55 mm mélyre hatolnak a bőrbe, ezzel négyszeresére serkentve a kollagéntermelést. A bőrt természetesen előtte fájdalomcsillapító krémmel előkezelik. Egy-három kezeléstől várható javulás, de a pár napra kipirosodott bőr és a kis mértékű fájdalom megéri a szenvedést, mert két-három hónap múlva reális javulás látható az érintett bőrterületen.

(fotó: livenpretty.blogspot.com)