Jump to content

A jóslatok beválnak (?)

2014. 03. 24. 12:21

Sokan csak legyintenek a jósokra és jósnőre, de most úgy tűnik, itt van Nostredamus méltó utódja, az egyiptomi Joy Ayad, akinek előrejelzései félelmetesen beteljesülnek. Ő volt az, aki a világon egyedül azt ígérte, hogy a decemberben mindig kellemes időjárású Kairóban – száz év óta először – hóesés lesz.

Tette ezt úgy, hogy ezt egyetlen meteorológus sem jelezte előre. A „jövendőmondások királynőjének” nevezett Joy Ayad asztrológus és numerológus két rezsim – Hoszni Mubarak és Mohammed Murszi – bukását jövendölte meg, azonkívül számos olyan jóslatot tett, amely elképesztő pontossággal beteljesült.

Ami 2014-et illeti, amelyet Kelet-Ázsiában a Ló éveként tartanak számon, ő Beszélő Ég Évének nevez, mert globális változások lesznek gyakorlati ügyekben és a szellemi szférában egyaránt. A művészettörténész végzettségű asszony tavaly megjósolta azt a terrorcselekményt is, amelynek színhelye egy alexandriai templom volt. Előre jelezte Omar Szulejman egyiptomi alelnök halálát, az iráni földrengést és az Egyesült Államokban a hurrikánt. Mindezeket rögzítette Facebookos oldalán még az események előtt.

Joy Ayad nemrégiben az Oroszország Hangjának így nyilatkozott: „Az idei esztendő egészében véve sikeres lesz nem csak Egyiptom, hanem számos ország számára is. Egyebek között amiatt, mert a 2014-es szám összege 7 (2+0+1+4=7). A Tóra, Biblia és Korán szerint a 7 a tökélyt jelenti. 2013-ban rengeteg válás, búcsúzás volt, a jövő évben pedig sok-sok menyegzőre és találkozásra kell számítani. A hetes nagy jelentőséggel bír Oroszország és Egyiptom számára egyaránt. Oroszország nagy befolyást szerez a világban, nagyobbat, mint Amerika és Kína. Egyiptom ismét vezető szerepet kap az arab országok között. Egyiptom és Oroszország szilárd szövetséget hoz létre. Egyiptom szomszédjaira nem egyszerű idők várnak. Tunéziában lesz második forradalom, Líbiában pedig hatalomváltás. Régiónkban természeti kataklizmák is várhatók. Egyiptomban fog még hó esni, Szaúd-Arábiában, valószínűleg Dzsidda környékén áradás lesz. 2014-ben változik a térkép, és ez vonatkozik Oroszországra is, amelynek vissza kell vernie egy nagyszabású terrortámadást. Ez sikerül is az erőstruktúrák illetve olyan technológiák segítségével, amelyeket még nem ismerünk. A hetes ugyanakkor nem hoz békességet az Egyesült Államok lakosainak. Ebben az országban idén komoly természeti kataklizmákra kell számítani. Azonkívül nagy megosztottság lesz a társadalmukban, ami az általunk ismert Amerika végének kezdetét jelentheti. Törökországi események nagy vallási vitákat váltanak ki, Iránban nagy mozgás lesz, Ukrajnában fokozatosan minden megnyugszik júniusra.”

Nos, nincs más dolgunk, mint figyelni az eseményeket, és szilveszterkor leellenőrizni azokat!

(fotó: noi.md)