Jump to content

Spiritualitás a mozivásznon

2014. 03. 18. 11:59

A Keleti Kultúrális Központban, mely a Móricz Zsigmond körtértől nem messze, a Karinthy Frigyes utcában található, május 16-ig havi rendszerességgel tartanak filmklubot, mely témakörében a női bölcsességet járja körül.

Olyan filmekből válogattak a főszervezők, melyekben nagy hangsúlyt kap a női oldal, a női megvilágosodás energiájának működése, ahol a látottak az ébredő női természethez kapcsolódnak.

A nézők megtekinthetik többek között a Caótica Ana című spanyol romantikus drámát, melyet 2007-ben rendezett Julio Médem. A filmben, mint egy hipnózis során, visszaszámolunk tíztől nulláig, mely során a főszereplő Ana bebizonyítja, hogy nincs egyedül, létezése más tragikus sorsú nők életével fonódik össze a tudatalatti emlékezetben. Ez az ő káosza, melyben egyszerre személyesíti meg a zsarnoki férfi ellen kűzdő hercegnőt és a szörnyeteget.

A Hétköznapi menyország című svéd filmdrámában a főszereplő, Daniel Daréus megromlott egészségi állapota miatt visszatér egykori megaláztatásai helyszínére, szülőfalujába, ahol sok viszontagság után nem csak a szerelem talál rá, de végre beteljesül álma: zenéjével közelebb tudja hozni az embereket egymáshoz.

A harmadik, spirituális témában vetített film a Patch Adams című amerikai vígjáték főszerepét Robin Williams játsza, aki a híres bohócdoktort személyesíti meg e lélekmelengető történetben.

A filmek megtekintése után a résztvevők lehetőséget kapnak rá, hogy megosszák élményeiket, érzéseiket, a filmekhez kapcsolódó gondolataikat egymással.

(Kép: successtories.co)