Jump to content

Vegyél élményeket tárgyak helyett!

2014. 11. 06. 11:09

Te mivel ajándékozod meg szívesebben magadat és a szeretteidet, tárgyakkal (mint például egy csinos ruha, egy szép kép, vagy ékszerek), vagy inkább élményekkel (mint amilyen egy finom éttermi vacsora, egy utazás, vagy egy színházi est)?

Ha a válaszod a kérdésre, hogy inkább az utóbbit adod szívesen, akkor bizony nagyon jól teszed, a saját jóléted és boldogságod szempontjából is!

A Business Insider beszámolója szerint ugyanis egy kutatás megállapította, hogy ár-érték arányosan sokkal több boldogság forrása lehet egy élmény ajándékozása, mint egy tárgyé.

A több, mint ezer emberrel elvégzett felmérés során arról faggattak ki amerikai állampolgárokat, hogy emlékezzenek vissza azokra az alkalmakra, amikor valamit abból a célból vásároltak, hogy növeljék a boldogságukat. Ebből kiderült, hogy az emberek 57%-a tapasztalta úgy, hogy az élmények vásárlása nagyobb elégedettséggel töltötte el, és csupán 34%-uk válaszolta azt, hogy a vásárolt tárggyal voltak boldogabbak.

A Harvard vezető pszichológusa, Daniel Gilbert a jelenséget azzal magyarázza, hogy mindez kapcsolatban áll azzal, hogyan viszonyulunk a tárgyainkhoz. A dolgokhoz hamar hozzászokunk, az eseményeket viszont előre várjuk, majd később is szívesen emlékezünk vissza rájuk, így sokkal hosszabb távon kitartanak.

-Miután hosszú napokat áldoztak arra, hogy kiválasszák a megfelelő parkettát, a lakástulajdonosok hirtelen azon kapják magukat, hogy a szeretett brazil cseresznyefa padlójuk nem más, mint talaj a lábuk alatt. Ezzel szemben annak az emléke, amikor az afrikai szafarin kölyök gepárdokat figyelhettek meg, sokáig elkíséri őket.

Természetesen nem kell egészen Afrikáig menni egy kis élményért, ugyanezt a boldogság faktort megadhatja egy hétvégi főzőtanfolyam a barátainkkal, vagy egy színházas est. Hiszen a lényeg az, hogy az élmények hatására változást tapasztalhatunk a környezetünkben és magunkban is.

-Míg a csillogó parketta ugyan olyan marad évekkel később is, minden egyes főzőtanfolyam egészen más élményt fog adni.

Gilbert még hozzáteszi:

-Az élmények vásárlása azért is boldogsággal tölt el bennünket, mert a személyiségünk részévé tudjuk formálni őket. Ha például kiveszünk három hét szabadságot, hogy felfedezzük Nepál rejtett kincseit, akkor onnantól fogva a Himalájában való túrázásról mindig is úgy fogunk gondolkodni, hogy az is alkotóeleme lett annak, aminek mi látjuk és gondoljuk magunkat. 

(Kép: latestsightings.com)