Jump to content

Muglik is mehetnek ezentúl az Abszol útra!

2014. 06. 30. 15:19

Remek hírünk van a Harry Potter rajongók népes tábora számára: hamarosan élőben látogathatják meg az Abszol utat, ahová ezúttal szívesen látnak minden muglit is!

A Harry Potter könyvekből ismert helyszíneket megjelenítő vidámparkban, mely 2010 májusában nyílt meg először, lassan minden megtalálható lesz, amiről csak álmodhatnak a varázslóvilág-rajongó gyerekek és felnőttek.

A park folyamatos fejlesztés alatt van, az új részeket július 8-án adják át a nagyközönségnek. Természetesen nem hiányozhat innen majd a varázslóvilág újságja, a Reggeli Próféta sem, de ezentúl a látogatók betérhetnek Ollivander varázspálca boltjába is, vagy ihatnak egy csupor mézsört a Foltozott Üstben. De mindez semmi, az ambíciózusabb vásárlók még interaktív pálcákra is szert tehetnek, amivel maguk is bűbájt és varázslást gyakorolhatnak a helyszínen.

Az Abszol út környékét hatalmas, vicsorgó sárkány őrzi, a látogatók pedig elmehetnek akár a Gringotts-ba is, ahol koboldok ülnek megszokott helyükön, a kincseket őrző földalatti cellákat pedig félelmetes hullámvasúton lehet majd megközelíteni. Hogy teljes legyen az élmény, a vidámpark ’mugli’ vendégei 3D-s szemüveget kapnak, az utazás során pedig hol a ködgépet, hol a vízsprickoló berendezést vetik be.

Az Abszol út és környéke július 8-án nyílik meg 7000 m2 -en a nagyközönség számára Floridában.

(The Verge, kép: weblogs.baltimoresun.com)