Jump to content

Dublinban jártunk, a „P.S. I love you“ kocsmájában

2014. 02. 26. 16:27

Vannak filmek, amelyek jelenetei beleégnek az emlékezetünkbe és bizony ránk tör a vágy, hogy hadd legyünk mi is ott egy kicsit. Megvan mindenkinek a filmrészlet, ahol Gerry gitározik az ír kocsmában Hollynak?

Na, a jól ismert jelenetet bárhol leforgathatták volna a városban, mivel egész Dublin valójában egy nagy kocsma, jobbnál jobb sört csapolnak reggeltől-estig, s mellé szinte mindenhol szól a remek élőzene. De minden dublini esküszik rá, hogy ezt a gitáros pár percet bizony a Whelan‘s pubban vették fel.

A kocsma a déli negyed egyik majdnem fő utcájában szinte észrevehetetlenül lapul meg az üzletek és legkülönbözőbb vendéglátóipari helyiségek bejárata között. Semmi hivalkodás, sokkal inkább patinás felirat jelzi, hogy ez a hely nem tegnap nyílt és lett hirtelen valamitől mesterkélten híres. Bent kocsmához illően sötét van éjjel-nappal, talán hogy ne zavarja meg az itt sörözőket az a tudat, hogy vajon világos van-e amikor éppen isznak vagy éjszaka. Mi estefelé jártunk erre, ezért is homályos kissé az utcai fotó, de a falon a dedikált kép elárulja: jó helyen járunk.

Bár ez a kis tájkép már kissé távolabb található a belvárostól, a PS.I love you rajongóknak ráadásként felposztoljuk ezt a fotót is. Vagyis a hidat, ahol Holly és Gerry először találkoznak. Mint minden helyszín, a valóságban ez is kicsit más, például mert ez a hidacska élőben sokkal de sokkal kisebb, mint amekkorának a filmben tűnik. De a gyönyörű táj miatt egyszerűen elhisszük, hogy ha szembe jönne velünk Gerald Butler, mi is szerelembe esnénk, forever. (Na jó, ennek végülis semmi köze a hídhoz vagy annak méretéhez.)

Dublinba eljutni fapados járattal mindössze 3 órát jelent, és megjegyzem sokkal kedvezőbb árfekvésű hely, mint a hozzá hasonlítható angliai úticélok. Bár a sör itt is 3 eurónál kezdődik, van már szállás 10-20 eurótól felfelé, és a reptérről 20 perc alatt jutunk be, nagyjából 5-7 euróért a városközpontba. Egy jó kis görbe hétvége Írország szívében? Jó utat kívánunk mindenkinek!