Jump to content

Kültéri wellness

2014. 02. 17. 18:20

Nincs jobb relaxálás, mint a téli hidegben kültéri termálvizes medencében ücsörögni! Hévíztől Sárvárig, az ország minden pontján találunk kültéri forróvizes medencéket, de a fővárosban és a környékén vajon hol lehet kint is wellnessezni? Körülnéztünk.

Meglepetésünkre, Budapesten mindössze három olyan helyet találtunk, ahol télen nem csak a zárt, fűtött térben, hanem kinti termálvizes medencében is el lehet időzni. Az egyik a DAGÁLY STRANDFÜRDŐ, ahol lehet hó vagy fagy, akkor is három 34 fokos, illetve 36 fokos termálmedence várja a vendégeket. Sőt, úszóedzéseket is lehet végezni a kinti 25 és 50 méteres úszómedencékben azoknak, akiknek elég a 26 fokos vízhőmérséklet.

A világ legszebb fürdői közé beválasztott SZÉCHENYI GYÓGYFÜRDŐ ÉS USZODÁBAN három kültéri termálvizes medence fogadja azokat a látogatókat, akik nem restek bevállalni annyi időre a hideget, amíg lekapják magukról a fürdőköpenyt. A legmelegebb medence vize 38 fokos.

Az első két fürdőhöz képest ifjoncnak számító, 2008-ban épült modern AQUAWORLD-ben a beltérből lehet kiúszni a kültérbe nyúló medencébe.

Budapesten persze számtalan termálfürdő, - úgy mint Lukács, Rudas, Király, Dandár és Rác -, kínálja magát, de mindegyik kizárólag zárt térben. Ugyanez mondható el a fővárosi termálszállodákról is, ezért a karcsú felhozatal miatt még két Budapest-közeli lehetőséget is ajánlunk azoknak, akiknek csak pár órájuk van arra, hogy elugorjanak egy testet-lelket felmelegítő csobbanásra. A LEÁNYFALUI TERMÁLFÜRDŐben évtizedek óta két termálvizes medencéből lehet választani, attól függően, ki mennyire fázós. A pár éve megnyílt THERMAL HOTEL VISEGRÁD pedig egyetlen külső élményfürdővel tud a kedvünkre tenni.