80 bevallott órából valójában csak 50-60 órát dolgozik le a férfiak harmada, ennek ellenére mégis megkapja az áhított előreléptetést és jutalmazást. A kettő különbözetében pedig mindenféle ravasz technikákat alkalmaznak arra, hogy a barátaikkal, vagy a családjukkal több időt tudjanak együtt tölteni.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a nőknek –akik egyébként sokszor teszik szóvá a több szabadidőre való igényüket- hasonló stratégiát kellene alkalmazniuk ahhoz, hogy előbbre jussanak munkahelyükön.

Mindezek a megállapítások a Bostoni egyetem professzorától, Erin Reidtől származnak, aki a munkamorál tanulmányozása során arra is kiváncsi volt, hogy a cégek szemszögéből nézve milyen az álomdolgozó, illetve hogy a férfiak és a nők hogyan felelnek meg ennek az idealizált elképzelésnek.

Az álomdolgozót illetően egészen elképesztő, milyen magas elvárásokat támasztanak a munkaadók. Eszerint az ideális munkás heti nyolcvan (!) órát gürizik végig, miközben az ügyfelek érdekeit mindenek –még a maga és a családja érdekei- fölé helyezi. Reid ezen felül arra az érdekes megállapításra jutott, hogy a férfiak 31%-a látszólag megfelel ennek az idealizált képnek –legalábbis ezt a téves benyomást közvetítik munkaadóik felé sikeresen. Különböző ravasz technikákkal hol itt, hol ott tudnak lecsípni a munkaidőből, például úgy, hogy az otthonukhoz közel beszélik meg a találkozót a klienseikkel, így jóval kevesebb időt kell utazásra elfecsérelniük. A telefonjaikat is bármikor felvették, még akkor is, ha épp a gyerekeikkel voltak a játszótéren, majd ezt az időt is munkaként könyvelték el.

Ezzel szemben a férfiak többi része, illetve az összes megfigyelt nő sokkal becsületesebben vallotta be a munkaidejét, átláthatóbban elkülönítve a munkára és a családra szánt mennyiséget.

Ám a cégek nem feltétlenül értékelik ezt a fajta őszinteséget. 

(Kép: thesquarefoot.com)